A Vikings új korszakot nyit Kevin O’Connell főedzői kinevezésével, akit tegnap hivatalosan is bemutattak egy sajtótájékoztató keretein belül. Természetesen felmerült Kirk Cousins helyzete is, az irányító ugyanis szerződése utolsó évébe lép, ráadásul idén $45 milliót foglal majd a sapkából, így felmerülhetett az elcserélésének lehetősége is. O’Connell viszont izgatott, hogy vele dolgozhat.
“Tudom, hogy szerződés alatt áll és izgatott vagyok, hogy edzhetem. Már elkezdtünk gondolkodni, hogy miként fogjuk felépíteni neki és a többi irányítónknak a rendszert. Várakozásaim szerint Kirk része lesz annak, amit csinálni fogunk. Az első dolog, amit vele kapcsolatban észrevettem, hogy rendkívül pontos, jó ritmusban és időzítéssel dolgozik, azt hiszem erre építhetünk egy olyan támadórendszert, mint amilyen LA-ben volt, hogy kihasználjuk a képességeit.”
– mondta O’Connell (via NFL.com), aki 2017-ben Washingtonban dolgozott már együtt Cousinsszal, hiszen a QB-edzője volt.
A fentiekre egyébként a general manager Kwesi Adofo-Mensah is ráerősített, szóval hacsak nem a szokásos tisztelgős körökről van szó, akkor úgy számolhatunk, hogy Cousins lesz a csapat kezdője 2022-ben. Az már egy jó kérdés, hogy mi lesz 2023-tól, azaz akarnak-e neki újabb nagy szerződést adni, vagy hagyják elmenni (a franchise tag + trade nem opció, ugyanis közel 65 millió dollár lenne az esetében). Cousins egyértelműen egy átlag feletti, jó irányító, de kérdés, hogy képes-e ilyen magas fizetés mellett elvezetni egy csapatot a Super Bowlba, főleg hogy nagy meccseken, főműsoridőben, hátrányból a negyedik negyedben kevésbé tudott eddigi karrierje során sikeres lenni.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót