Connect with us

Hír

Brady a visszatérésről: Soha ne mondd, hogy soha

Tom Brady korábban azt mondta, hogy 45, vagy akár 50 éves koráig is játszana, így sokakat meglepetésként ért, hogy már ilyen fiatalon, 44 évesen bejelentette visszavonulását. Vajon lehet visszaút? Látjuk még a pályán a G.O.A.T.-ot? Erre a kérdésre válaszolt a Let’s Go Podcastben.

“Meglátjuk. Soha ne mondd, hogy soha, de mindeközben nagyon, nagyon jól érzem magam a döntésemmel kapcsolatban. Azt nem tudom, hogy hat hónap múlva hogyan fogok érezni, akár változhat is, de a legnagyobb valószínűség szerint nem fog. Mindig a lehető legjobb döntést próbálom hozni az adott pillanatban, így tettem múlt héten is. Ismétlem, nem akarom ezt visszacsinálni, de mindeközben realistának kell lenned és sosem tudod, milyen kihívások jönnek még az életben. Imádtam focizni, de most kíváncsian várom, milyen más dolgokat tudok még csinálni.”

Ha már Brady ezt az időtávot emelte ki, hat hónap múlva kezdődik az edzőtábor, Brett Favre pedig épp erre tért vissza 15 évvel ezelőtt – akkor őt a Packers elcserélte a Jetshez. Persze ez Brady kapcsán nem jelent semmit, és úgy kell kezelnie mindenkinek, mint aki sosem játszik már az NFL-ben, de azért nem zárta ki 100 százalékosan ennek a lehetőségét.

14 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
14 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
reszelo.aladar
reszelo.aladar
2022-02-08 09:48

A kérdés talán csak az, hogy talál-e megfelelő elfoglaltságot a nyugdíjjas éveire, vagy nála is elvonási tünteket okoz majd a poszt futball stressz szindróma?
Ha tippelnem kell, akkor inkább befektetőnek áll mint a Manning tesók, ott van úgyis a TB12 márka, amivel most kell kezdeni valamit nem 10 év múlva. A Broncos éppen eladó.

ahanem
ahanem
Reply to  reszelo.aladar
2022-02-08 11:32

Szeret golfozni

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
2022-02-08 09:22

Szerintem nem fog visszatérni.

Favre egy gunslinger, aki imád focizni. Brady viszont egy “hideg gép”, aki racionális, precíz döntéseket hoz. Csak akkor térne vissza, ha kb. 95% lenne az esély, hogy újra SB-be jut egy olyan csapattal, ahol szeretne játszani. Erre szerintem nincsen esély, ezért marad otthon, bohóckodik a gyerekekkel, mosogat néha és csinálja, amire az elmúlt 20 évben nem volt ideje.

d zoli
d zoli
Reply to  Bujdy Bujdy
2022-02-08 09:50

Hali. Ez a hideg gép honnan jött? Pont az az egyik módszere, hogy elmebajba hajszolja magát, hogy tudjon teljesíteni. Sírni sem fél. Család meg fontos. Ez kb a pályán és azon kívül is emocionális ember mintapéldánya.

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  d zoli
2022-02-08 12:41

Nem jól fogalmaztam akkor!

Brady mérlegelni fogja, hogy mit ad, mit kap(hat). Ha lenne esély még egy gyűrűre, akkor átgondolná, hogy mire, milyen esély van. Milyen módon jut(hat) el oda és milyen árat fizet(het) érte. Ezt csinálja hideg fejjel, céltudatosan.

És szerintem ezen elemzés után nem marad fent olyan szcenárió, ahova érdemes neki visszatérni.

Azt látjuk, hogy neki csak az a jó, ha 100%-ot tud nyújtani, nem fog visszatérni csak úgy focizni, mint Peyton Manning vagy Brett Favre az utolsó évére.

Legalábbis én így gondolom.

bjeela
bjeela
2022-02-08 08:42

Maraggyá csak az asszony szoknyája mellett! Már ezt kellett volna tenned tíz évvel ezelőtt is, nem hüjére verni az egész ligát! Lelketlen szarházi…
Különbenis, a gyerekeket ki fogja felnevelni? Majd az a degenerált AB?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  bjeela
2022-02-08 14:40

Küszöbmajom

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2022-02-08 16:04

Az az AB volt, de kirúgatta magát a tuti “állásból”. Balfasz…

bjeela
bjeela
2022-02-08 08:39

Kezdi már…

d zoli
d zoli
2022-02-08 07:21

Kyler Murray meg kikövette az Arizonát. Véletlen egybeesés lenne? Talán. De David icke ezt nem így gondolja….

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2022-02-08 14:38

Tetves féreg

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
2022-02-08 12:44

(ami még szerintem a visszatérés ellen szól: a baromi szigorú napirend, amit követett a pályája utolsó jópár évében. Ha most “elengedi” magát, márpedig tuti elengedi, akkor kérdés, hogy mennyi idő alatt, milyen állapotban tudna visszatérni?)

Jafet
Jafet
2022-02-08 11:56

Sziasztok! Ezer meg 1 éve követem az oldalt, olvasom a hozzászólásaitokat. Az elmúlt években rá kellett jöjjek, hogy valójában Brady miatt szerettem meg és lett kedvenc csapatom a pats és nem a csapat miatt Brady, ez valamikor a 2000-es évek elejére tehető, és nem, nem a SB győzelmek miatt. Így ez a visszavonulásosdi igen mélyen érint. Már az első perctől fogva egy olyan forgatókönyvben bíztam, és ezen hír hallatán talán 1% esély még van is rá, hogy… ( dobpergés ) a 49ersből vonul vissza 1 év múlva egy SB szerepléssel. Tádám, álmodik a nyomor :). Egyébként lenne realitása, ha a 49ers akarná őt, de ez két évvel ezelőtt kiderült, hogy nem. De azért álmodni jó, ja és ha így lesz, emlékezzetek, én előre megmondtam :D

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  Jafet
2022-02-08 12:43

Na, mondjuk, ha jövőre a 4. héten kiesne a 49ers sztárirányítója (nem röhög) és felhívnák, akkor lehet, hogy mérlegelné a hátralévő sorsolást, várható play-off picture-t, látná, hogy ARod pl. AFC-ben van, stb. Ebben az esetben lehet, hogy nem nulla lenne az esély a visszatérésre.

14
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x