Connect with us

Hír

Elég durván megromlott a viszony Mahomes és Bieniemy között

Az utóbbi évek egyik legfelkapottabb, legtöbbet dicsért támadókoordinátora, Eric Bieniemy egyre biztosabb, hogy távozik a Kansas City Chiefstől, ugyanis lejárt a szerződése és a csapatnál a jelek szerint nem terveznek hosszabbítani vele. Aminek elég nyomós okai vannak a Chiefs Kingdom Editorial Board információi szerint.

Bieniemynek először tavaly járt le a szerződése, de akkor még szép csendben egy évre hosszabbítottak vele. Már 2020-ban is voltak kisebb nézeteltérések a koordinátor és irányítója, Patrick Mahomes közt, de ezek egyáltalán nem voltak vészesek vagy az NFL-ben megszokottól durvábbak. Aztán a 2021-es szezonban elég rosszul kezdett a csapat, és itt kezdődtek a nagyobb gondok.

Az első jele ennek az volt, hogy a 3. fordulófordulóban hét közben Bieniemy igazából indok nélkül beleállt az irányítóba, amire Mahomes és a QB-edző Mike Kafka is visszaszólt, majd Reidnek kellett közbeavatkoznia. Aztán a Bills elleni vereség után kicsit több feladatot kapott Kafka és kicsit kevesebbet Bieniemy – már csak akkor hívta a játékokat, amikor kifutott a meccs előtt felrajzolt script.

Szezon közben Bieniemy és Mahomes többször is összeveszett az oldalvonal mellett, nem jöttek ki egymással. Aztán jött az AFC-döntő, ahol a tetőfokára hágott a helyzet. Bieniemy azt mondta Mahomesnak az ominózus félidő végi szituáció előtt, hogy van még egy időkérése (ő is hívta be a playt), azonban lepörgött az óra és újabb TD nélkül vonult öltözőbe a Chiefs. Az irányító és a koordinátor a szünetben az öltözőben összekapott, ordibáltak egymással, és újra Reidnek kellett közbelépnie. Majd ez a meccs után ismét megtörtént.

Olyan eset is volt a mérkőzésen, amikor három edző beszélt egyszerre Mahomes fülére, mikor igazából csak egynek szabadna. Bieniemy behívott egy playt, majd ez a beszélgetés zajlott le:

  • Reid: Ne, ezt futtassuk inkább.
  • Bieniemy: Mi a f***.
  • Kafka: Elcsesszük a meccset.
  • Mahomes: Hívjátok be azt a kib***ott játékot, vagy én fogom.

A meccs végén Bieniemy már olyan játékokat is hívott, amit az utóbbi három hónapban nem is gyakoroltak, amik aztán nagyon nem működtek élesben.

Ez az egész sztori pedig jól átvezethető arra, hogy miért nem kapott eddig főedzői állást Bieniemy (a bűnügyi múltja mellett). Sok főedzői interjút elsietett, nem volt eléggé összeszedett, strukturált és nem tudott olyan tervet összerakni, amivel meggyőzött volna tulajdonosokat. Emellett a vérmérsékletét is érheti kritika, illetve nem hajlandó elfogadni visszajelzést a játékosaitól, a “megszoksz vagy megszöksz” elvet alkalmazza.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group