Eric Weddle egy hónapja tért vissza a Ramshez két évnyi kihagyás után, hátha ezúttal sikerül megnyerni a Super Bowlt. Ugyanakkor gyorsan le is szögezte, hogy nem tervezi a döntő után folytatni a karrierjét, mindössze élvezni akarja a játékot, pláne úgy, hogy most először nem kell visszafognia magát a teste miatt. Nem is fogta.
A 37 éves játékos kezdőként lépett pályára a Super Bowlon, ráadásul ő hívta a védelem játékait. Az első félidőben azonban egy szerelésnél megsérült és elmondása szerint szakadt mellizommal játszotta végig a találkozót (öt tackle-t jegyzett), amit hamarosan meg is kell műteni.
“Most ismét visszavonulok, visszatérek a mindennapi életemhez. Most eléggé össze vagyok törve, de akkor is megérte!”
A korábbi második körös safety ötszörös All-Próként, hatszoros Pro Bowlerként és immáron Super Bowl-győztesként vonulhat vissza.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Szép sztori az övé is. Tegnap ismét rövidült a Dan Marino féle lista.