Egy év késéssel, de Indianapolisban is rájöttek arra, amit már mindenki régóta tudott: Carson Wentz nem egy jó irányító. És hiába adott érte egy tavalyi harmadik és idei első körös picket a Colts, most mégis szeretnének legkésőbb március 18-ig megszabadulni a korábbi 1/2-estől (via Chris Mortensen).
Az Eagles kaszált, Wentz örülhet, a Coltsnál csak a remény maradt
“A Colts drágán vett egy összetört sportkocsit, rengeteget kell áldozni a fenntartására akkor is, ha nem sikerül felújítani, és csak akkor mondhatja el magáról, hogy ő is győztesen jött ki a vételből, ha a járgány úgy fog gurulni, mintha kvázi új lenne” – ezt írtam egy éve, miután az Eagles és Colts megkötötte a cserét. Azóta végérvényesen bebizonyosodott, hogy Wentz nem fog már úgy játszani, ahogy egyetlen jó szezonjában, viszont még mindig sokat fogyaszt, így még kísérletezni sem érdemes vele.
A 30 éves irányító idei 28 millió dolláros fizetéséből 15 millió dollár garantált, március 18-án viszont a maradék 13 millió is garantálttá válik. Amennyiben sikerülne Wentzet rásózni valakire, úgy mind a 28 milliót megspórolhatná a Colts, de erre a minimálisnál is kevesebb az esély, míg egy cut esetén 13 millió dollárt lehet megtakarítani. Nagyon meglepő lene, ha a határidő után is a Colts rosterén lenne a QB.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ez a szezon ennyire rossz lett volna, hogy már túl is kell adni rajta?
Nagy CW fan voltam. De tényleg elszált valami az emberben.
Azért nem csak egy jó szezonja volt.
De egy igazán kiemelkedő.
Lehet hogy csak rosszul használták. :)