Connect with us

Szabadügynök

Idén fontosabb a draft – Eagles FA-kitekintő

Az Eagles szurkolói tavaly nem sok örömüket lelhették az igazolásokban, és ez idén sem lesz másképp. Ugyan most nem kell eltüntetni súlyos negatív tízmilliókat, hogy beférjen a csapat a fizetési plafon alá, és a lejáró szerződésű játékosokkal sem kell sokat foglalkozni, a mozgástér továbbra sem túl nagy új szerzeményekre. Philadelphiában így elsősorban a draft lesz fókuszban idén tavasszal. 

Honnan lesz pénz?

A jó hír az, hogy van egy kevéske pénz ($18,5 millió), ami a tavalyihoz képest határozott előrelépés. A rossz hír az, hogy ezen nem nagyon lehet növelni. Persze ilyen 1 milliókat fel lehet szabadítani JJ Arcega-Whiteside és hasonló kaliberű játékosok elküldésével, de kivágásokkal nem lehet jelentősen növelni a capet.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Azonban hogy ne legyen teljesen üres az első táblázat, egy trade-et látok elképzelhetőnek a korábbi első körös falember, Andre Dillard esetében, aki pocsékul kezdte karrierjét, de tavaly egész jól szállt be sérülések után, a kezdőben ellenben nincs helye Mailata és Johnson miatt. A ligában hatalmas az OL-ínség, így lehet olyan csapat, amely egy korrekt ellenértéket adna egy fiatal, tehetséges és olcsó játékosért. Persze hatalmas összeget ez sem jelentene az Eaglesnek, de $2 millió felszabadítható ezzel a lépéssel és drafttőkét is lehetne növelni.

Ha esetleg valami nagyberuházásra készülne a csapat a piacon, akkor hozzá lehet nyúlni Darius Slay és Javon Hargrave szerződéséhez, akár átalakítással, akár hosszabbítással, de igazából egyiket sem tartanám célszerűnek. Ugyan a plusz 20-22 millió nem hangzik rosszul (és ide lehetne akár venni Lane Johnsont további $5 millióért), de már így is elég sok pénzt görget maga előtt az Eagles, nem biztos hogy ezt tovább kellene növelni úgy, hogy nem valódi Super Bowl contender a gárda. Jól jönne a cap egészsége szempontjából, ha ezekhez nem nyúlnának, és akkor jövőre már jobb anyagi helyzetből várhatnák a holtszezont.

Persze ha érkezne egy top QB trade formájában, akkor az egy másik kérdés lenne és akkor célszerűbb lehet elgondolkodni ezeken a lépéseken, de ezzel jelen állás szerint nem számolok.

Van még egy érdekes kérdés, méghozzá az All-Pro center Jason Kelce esete, aki lehet hogy visszavonul, de ha nem, akkor vagy ki kell vágni vagy hosszabbítani kell vele, különben nyáron egy 30 milliós fizetés lép életbe nála. Ha visszavonul, egyszerű a helyzet, de szerintem visszatér és hosszabbít vele a csapat úgy, hogy idén ne foglaljon többet, mint eddig, csak a következő évekbe tolja a pénzeket. Szóval az idei capre igazából nem lesz hatása a döntésének.

Kinek jár le a szerződése?

Az Eagles a legfontosabb lejáró szerződésű játékosaival már szezon közben hosszabbított, így nem kell foglalkozni Jordan Mailata és Josh Sweat kontraktusával, akikkel egyértelműen hosszabb távon tervez a gárda. Igazából az a helyzet, hogy akivel nagyon akart, azzal hosszabbított a csapat, így az alábbi szabadügynökök közt nincs igazán fontos építőkocka, legfeljebb kiegészítőembereket találunk, akiknek meg lehet fontolni a megtartását. A saját szabadügynökökre tehát nem kell sok pénzt félretenni.

Érdekesség, hogy az egész ligában az Eaglesnek van szerződés alatt a tavalyi támadósnapek legnagyobb százaléka, szóval az offense egyben marad. A védelem már kevésbé, ott többeknek jár le a szerződése, de továbbra is igaz, hogy nem épp fontos embereknek.

Az persze nem mutat jól, hogy a kezdő safety páros szabadügynök lesz, de ha figyelembe vesszük, hogy egyikük sem különösen jó játékos, úgy már kisebb a probléma. Anthony Harris pár éve még úgy nézett ki, mint akiből top játékos válhat, azóta viszont meredek lejtőn indult el és legfeljebb egy közepes szintet hoz. Ezt Rodney McLeod is hozza évek óta, bár ugye Harris inkább free-, McLeod pedig inkább strong safety (még ha ma már kevésbé elkülöníthető is ez így). Egyikük megtartása sem kulcskérdés, McLeodot szeretik a csapatnál vezérként, így talán rá van nagyobb esély.

A secondarynél maradva Steven Nelsonnak is lejár a szerződése, őt tavaly igazolta egy évre az Eagles és egyébként rendben is volt CB2-ként, de várhatóan nem lesz szükség a további szolgálataira. A pass rushra rátérve a korábbi első körös Derek Barnett kis túlzással több negatív játékot mutatott be, mint pozitívat, rengeteg volt a buta büntetése, így nem marasztalja majd a csapat. Kerrigan is jó igazolásnak tűnt tavaly, de a Buccaneers elleni PO-meccset kivéve konkrétan semmit sem mutatott, szerelése sem volt egész évben. Avery egy pass rusher / linebacker hibrid, a csapat szeretne ebbe a pozícióba találni valakit Gannon alatt, de a Brownstól érkező játékos nem váltotta be a reményeket.

Hassan Ridgeway rotációs védőfalember volt, a roster végén olcsón elférhet, de érte sem fog kapkodni a csapat. Jordan Howardot valamiért nagyon szeretik az Eaglesnél, és tavaly egész hasznos is volt, szóval az ő megtartása nem elképzelhetetlen, de közben Boston Scott is RFA lesz – egyiküket elég lehet megtartani. Scott mellett még hárman lesznek RFA-k, rájuk tendert lehet rakni, és akár meg is kaphatják mindannyian (vagy olcsóbban újraigazolják őket). Herbig csereguardnak mindenképp jó, Ward is elfér egyelőre a rosteren az elkapók közt (bár itt lehet inkább erősítene a csapat), Singleton pedig futás ellen elég jó linebacker, csak coverage-ben nulla, de erre a szerepre RFA tenderrel jó lesz idén.

Ki lesz az erősítés?

A fentiek közül úgy számolok, hogy RFA-tendert kap Singleton és Herbig, míg Ward ennél is olcsóbban marad csak a csapatnál. A futók közül Kenny Gainwell tavalyi draftolása miatt úgy gondolom, hogy stílusra inkább Howard fog kelleni az Eaglesnek veteránminimumért, mint Scott tenderrel. A safetyknél pedig vezérként McLeod tér vissza még egy szezonra a tavalyihoz hasonló fizujával. Ezzel a rendelkezésre álló keret nagyjából fele el is ment.

Nagy beruházásra tehát nem kell számítani, leginkább a közepes nevek közt nézelődhet a csapat.

A támadóknál nincs sok hiányposzt, igazából csak az elkapó, ott viszont nagy a baj, hiszen DeVonta Smith-en kívül nincs senki használható. A draftról is várható ide az erősítés, de úgy gondolom, kell egy tapasztaltabb, már valamennyire bevált opció, aki persze nem túl drága. DJ Charkot mondják sokan, felépítésre illene is a csapatba, de a jóslatok szerint 12-13 milliót akaszthat le, amit nem engedhet meg magának az Eagles – ha olcsóbb lesz, akkor reális opció lehet. Ellenben JuJu Smith-Schuster tavaly sem keresett ennyit és még meg is sérült idén, így ő ezért a $7 millió körüli összegért talán idén is vihető, mint tavaly.

A védelemben már nagyobb lyukak tátonganak. Cornerbackben úgy gondolom, hogy Slay a szélen és Maddox középen megfelelő megoldás, a másik szélre pedig inkább a draftról kellene embert találni. Hasonló a helyzet az Edge poszttal is, ahol Graham és Sweat megfelelőek, de előbbi lassan kiöregszik, így ide is a draftról jöhet valaki – a három első körrel a fent említett három pozíció elég jól befoltozható lenne.

És akkor ott az LB poszt. Ez is valószínűbb, hogy a draftra marad, már amennyiben a klasszikus középső LB-re gondolunk, de elképzelhetőnek tartok egy Josey Jewell, Kyzir Whtite kaliberű és árcédulájú igazolást erre a posztra. Most viszont nem ezzel az opcióval, hanem Anthony Barral megyek, méghozzá azért, mert a csapat keres egy SAM linebackert a rendszerébe, ami egy félig pass rusher, félig linebacker szerepkör, ezt pedig Barra találták ki igazából. Nagyjából ebbe a szerepbe Uchenna Nwosu is beilleszthető lehet hasonló árcédulával.

Ezzel pedig el is költöttük a rendelkezésre álló összeget, esetleg egy olcsó veterán safety még befigyelhet, mint Kareem Jackson vagy Jaquiski Tartt, főleg ha esetleg McLeodot elengedi a csapat és vérfrissítést szeretne a poszton.

Összegzés

Nagy aktivitást ne várjunk idén az Eaglestől a piacon, pár közepesebb név befigyelhet, de ennyi. A holtszezonban inkább a drafton lesz a hangsúly, ahol három top20-as pickkel is rendelkezik a gárda, így akár három hiányposztját is kipipálhatja majd a börzéről, sőt lesz még egy top50 körüli (51. egész pontosan) választási joga, amivel még egy lyukat be lehet tömni. Várhatóan ezt a négyet a WR, CB, Edge, S, LB, esetleg iOL posztokra fogják ellőni.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!