Connect with us

Szabadügynök

Egy hosszú út első lépései – Bears FA-kitekintő

Új csapatvezetés, fiatal irányító. A jövő Chicagóban fényes lehet, azonban kulcsfontosságú, hogy az első ütemben is már a jó döntéseket hozzák meg, hogy valóban egy sikeres korszak köszönthessen a szeles városba. Nincs könnyű helyzetben a vezetés, hiszen több drága veterán is a csapathoz van láncolva, miközben drafttőkében sem dúskálnak. A reménysugár azonban ott van Justin Fieldsben. A lényeg, hogy türelmesen álljanak hozzá.

A Ryan Pace, Matt Nagy kettős a 2018-as remek, 12 győzelmes szezonban még egy nagyon potens, fiatal vezetésnek tűnt a Bears élén. Pace első (és egyetlen) kinevezett vezetőedzője azonban miután elnyerte az év edzője díjat első évében, meg sem tudta közelíteni az akkori eredményeit. Két 8-8-as szezon után tavaly már csak 6 siker jött össze a nagy múltú klubnál így borítékolható volt, hogy érkezik a váltás.

Az előző rezsim keretét ugyanakkor nem lehet első ízben kipucolni. A csapatnál sok a feltorlódott szerződés, a drága veterán játékosok, miközben tehetséges fiatalokból nem sokat találni. Pace notórikusan eltrade-elte a Bears korai draftjogait, gondolhatunk itt akár a Trubisky cserére, akár a Mackért adott 2 első körre, de a tavalyi drafton is agresszív volt és a 2022-es első körét is beáldozva szerezte meg Justin Fieldset. Azt a játékost, aki miatt a sok nehézség ellenére mégis van ok izgatottnak lenni. Fields felemás újonc éven van túl, ebbe belejátszik a padoztatása, majd a sérülései is. Látva az idei draft irányító felhozatalát pedig egyáltalán nem tűnik rossz döntésnek, hogy rá áldozták be az idei első körös pickjüket is. Lehet, hogy Ryan Pace utolsó döntései egyikével mégiscsak jót tett a csapatnak? Akárhogy is, az esetleges babérokat már a Ryan Poles & Matt Eberflus kettős fogja learatni.

A türelem azonban fontos kulcsszó a csapatnál. Nem 2022-ben kell ettől az egységtől mély playoff menetelést vizionálni. Ki kell várni, míg ki tudják takarítani a csapatot és egy stabil védelem összerakása mellett Fields köré összeraknak egy ütőképes fiatal támadósort.

Játékosok, akiken spórolni lehet

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!