Nem tartott sokáig, hogy a Bills megtalálja az új támadókoordinátorát: a csapat QB-edzője és Josh Allen fő jelöltje, Ken Dorsey hívja majd a támadójátékokat Buffalóban, jelentette be a csapat.
Az egyetemen meglehetősen sikeres irányítónak számító Dorsey annak idején játékosként is megpróbálkozott az NFL-ben, de többek között a gyenge karja miatt csak a 7. körben választotta ki a 49ers a 2003-as drafton. Három évig volt a csapat tagja, majd még ugyanennyi időt eltöltött a Brownsban is, mielőtt kikopott a ligából. Ennyi idő alatt 408 passzkísérlete volt, amiből 214 lett jó 2082 yardért, nyolc TD-ért és 18 INT-ért.
Edzőként először 2013-ban kapott állást: Cam Newton QB-edzője lett a Panthersnél. 2017-ig töltötte be ezt a pozíciót, majd elment az egyetemre front office munkát végezni. Az NFL vérkeringésébe 2019-ben került vissza, amikor a Bills felajánlotta neki a QB-edző pozíciót. Brian Daboll mellett neki is óriási szerepe volt abban, hogy Josh Allen egy bustnak tűnő irányítóból a liga egyik legjobbja legyen, most pedig az oldalvonal mellett is bizonyíthat.
Állítólag Daboll is vitte volna magával ugyanerre a posztra New Yorkba, de érthető módon inkább Josh Allen mellett döntött Daniel Jones helyett.

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
Miért nem néger?
néger az, nem tudom miről beszéltek