Connect with us

Hír

Steelers GM: Ha ma kezdődne a szezon, Rudolph lenne a kezdő

Ben Roethlisberger visszavonulásával új korszak kezdődik Pittsburghben, hiszen 18 év után új kezdő irányítóval kell nekivágnia a szezonnak a Steelersnek. A holtszezonban sok mindent történhet még (és fog is történni), de jelenleg Mason Rudolph a QB1 a csapatnál.

“Ha ma kezdenénk a szezont, akkor Mason lenne a kezdőnk. 5-4-1-es mérlege van kezdőként, izgatottak vagyunk, hogy mi vár rá a közeljövőben. Tudjuk, hogy bővíteni fogjuk a pozíciót. Még nem tudom hogyan, de négy irányítóval megyünk majd neki az edzőtábornak. De ha ma meccset játszanánk, akkor Mason kezdene. Megpróbáljuk a legjobb csapatot köré rakni.”

– mondta a general manager Kevin Colbert az ESPN-nek.

A 2018-as harmadik körös irányító 2366 passzolt yarddal, 16 TD-vel és 11 INT-vel rendelkezik karrierje során, és a 2022-es szezonra még szerződése van. Colbert azt is megemlítette, hogy Dwayne Haskinsre RFA tendert terveznek tenni, tehát a négyből már két QB megvan a nyárra.

A piacon nem olyan erős a felhozatal az erősítésre, esetleg egy trade jöhet szóba, vagy még inkább a draft, ahol a Steelersé az 1/20-as választási jog, és állítólag nagyon figyelik az irányító prospecteket. Ugyan ma valóban Rudolph kezdene a csapatban, várhatóan a szezon kezdetén ez nem így lesz.

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group