Connect with us

Szabadügynök

Ilyen lesz az idei piac – Skill játékosok

Mivel egy héttel hosszabb lett a szezon, így már csak három hét van addig, hogy a szabadügynökök elkezdhetnek tárgyalni a csapatokkal. Úgyhogy most igazán beindítjuk a holtszezont és beröffentjük a szabadügynök-kitekintő sorozatunkat. Ma és holnap végigmegyünk a posztokon és ezáltal a játékosokon, szerdától pedig csapatonként nézzük meg, mi várható és mit tennénk mi a helyükben a piacon és azt megelőzően. Most a skill playereket, tehát irányítókat, futókat, elkapókat és tight endeket tekintjük át. 

Irányítók

Milyen lesz az irányító piac?

Szokásos módon nem a szabadügynök piacon találják meg a csapatok a franchise QB-jukat, nyilván idén sem lesz másképp, szóval gyenge a piac irányítókból. Van pár játékos, aki befér a liga mondjuk top35 opciója közé egy évet tekintve, de építeni már nem fogsz rájuk, legfeljebb áthidalsz velük egy évet, amíg találsz a drafton valakit. Ideális esetben cserének kellene lenniük nekik is, de gyakorlatilag lesz köztük olyan, aki kezdőként fut neki az idénynek. Ha valaki egy jó cserét keresne, arra mondjuk lesz opciója bőven.

A piac krémje

  1. Jameis Winston
  2. Teddy Bridgewater
  3. Marcus Mariota

Nem röhög! Ez van, ezt kell szeretni. Ami jó hír, hogy hárman különböző stílust nyújtanak, így mindenki megtalálja a magának valót: Winston a volatilis, sok nagy játékot és sok hibát halmozó QB, Bridgewater egy biztonságibb opció, Mariotának pedig az atletikusságára lehet építeni. Nyilván nem lesznek megváltók, de totális katasztrófák sem. Bővülhet a piac akár Carson Wentzcel, akár Jimmy Garoppolóval, ők egyből a lista élére ugranának.

Cserének tök jó

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

  1. Ryan Fitzpatrick
  2. Andy Dalton
  3. Mitchell Trubisky
  4. Jacoby Brissett
  5. Tyrod Taylor

Csereirányítóra is szüksége van a csapatoknak, nem csak kezdőre. Kétféleképpen lehet gondolkodni velük kapcsolatban. Az egyik opció az, hogy tök mindegy milyened van, mert ha a kezdőd megsérül, úgyis mehet a szezon a kukába. A másik pedig hogy ha van egy jó csapatod, akkor egy jó cserével is elevickélhetsz egy ideig, amíg a kezdőd visszatér, feltéve hogy nem egész évre dőlt ki. Aki utóbbiban gondolkodik, annak van itt pár opciója, kezdve Fitzpatrickkal és Daltonnal, folytatva Trubiskyvel, Brissettel és Taylorral, akikkel egy contender azért képes lehet győzelmeket szerezni gyengébb ellenfelek ellen.

Még néhány név, aki szabadügynök lesz: Cam Newton, Geno Smith, Colt McCoy, Josh Johnson

Futók

Milyen lesz a futó piac?

Mindig mondjuk, hogy a futók jól helyettesíthetők és nem szabad nagy összeget beruházni rájuk. A piacon ez különösen igaz, hiszen a legnagyobb sztárok nem lesznek szabadügynökök, igazi bellcow futót, aki folyamatosan a pályán van, nem érdemes itt keresnünk. A másod-harmadvonalban pedig nincsenek akkora különbségek, hogy inkább a nagyobb hájppal rendelkező, de drágább emberekbe fektessünk, mintsem az olcsóbb, radar alatti RB-kbe, így inkább arra érdemes figyelnie a csapatoknak, hogy pontosan milyen típusú futóra van szükségük. Választék pedig lesz bőven.

A különlegesség

  1. Cordarrelle Patterson

Pattersonnak külön kasztot kell kialakítani, hiszen nem igazi futó, nem is igazi elkapó, de egy jó kis matchup fegyver lehet új (vagy épp régi?) csapatában. Ellenben rá csak akkor szabad beruházni, ha a támadóedzőnek van egy konkrét terve arra, hogyan fogja használni – ha ez megvan, akkor kifejezetten jó igazolás lehet, de ha nincs, akkor nagy a befürdés valószínűsége.

Power futók

  1. Leonard Fournette
  2. James Conner
  3. Rashaad Penny
  4. Melvin Gordon
  5. Sony Michel

Fournette van talán a legközelebb ahhoz az idei piacon, amit egy all-around backben szeretnénk látni, legalábbis a Buccaneersben végre sikerült ezt kihoznia magából. Elkapásokban továbbra sem lesz kiemelkedő, de már nem használhatatlan, a földön pedig főleg power blokkolásnál elég hasznos tud lenni. Conner is képes ellátni egy teljes szerepkört, de azért jobban feküdne neki, ha lenne váltótársa. Rövidyardos szituációknál kiemelkedő, de elkapásokban is lehet használni. Penny nagyon érdekes, hiszen három és fél évig totális bustnak tűnt, erre a tavalyi szezon utolsó hónapjában meg egy top5-ös futónak nézett ki. Na de melyik az igazi arca? Nagyon lehet vele szakítani, de magas a kockázata is. Gordon és Michel elkapásoknál használhatatlanok, de a földön hozzá tudnak tenni a csapatuk játékához, ebben is inkább Gordon.

Zóna futók

  1. Chase Edmonds
  2. Raheem Mostert
  3. Jerick McKinnon
  4. Philip Lindsay

Vannak klasszikus zónafutók is a piacon, ebben Edmonds emelkedik ki, aki ráadásul elkapásban is hasznos, úgyhogy összességében a legjobb opciók közt van a piacon, de azért egy teljes körű munkamennyiséget rá sem szívesen bíznék, mellé is kell valaki, aki leveszi a terhet korai downoknál. Mostertre lehetne felépíteni egy zónablokkolásos futójátékot, de elég sokat sérült, ez pedig a szerződésén is meglátszik majd – plusz elkapásoknál sem igazán hasznos. McKinnon is nagyon sokat volt sérült az utóbbi időben, de egészségesen megmutatta, miért tartották sokra annak idején. Lindsay-t nem is olyan régen még nagyon sokra tartottuk, de meredeken ívelt lefelé az utóbbi két évben a pályafutása.

Elkapó futók

  1. James White
  2. JD McKissic
  3. Gio Bernard
  4. Justin Jackson

Ha nincs egy igazi top futód, aki minden feladatot ellát, akkor szükséged lesz a korai downos RB-k mellett egy elkapni és jó esetben passzblokkolni is tudó running backre is a harmadik kísérletekre. White, McKissic és Bernard ezek megtestesítői a piacon, és Justin Jacksont is leginkább ide tudtam besorolni, bár ő nem igazi archetípusa ennek a szerepnek. A földön egyiküknek sem szánnék túl nagy szerepet, de a levegőben hasznosak lehetnek.

Még néhány név, aki szabadügynök lesz: Marlon Mack, Jordan Howard, Latavius Murray, Ronald Jones, David Johnson

Elkapók

Milyen lesz az elkapó piac?

Az elkapó piac mindig elég mély szokott lenni, hiszen bőven találni legalább hasznos kiegészítőembereket, akik hozzá tudnak adni a csapatok támadójátékához második-harmadik számú opcióként. Igazi top WR-t már ritkábban találni, de egyelőre a franchise tagek kiosztása előtt ilyenek is fellelhetők a listánkon, konkrétan az egész piac talán két legjobb játékosa is ezen a poszton van, és még a top15-ből is találunk itt embereket.

A piac krémje

  1. Davante Adams
  2. Chris Godwin

Adams és Godwin talán a piac két legjobb játékosa, bár előbbiről igazából elképzelhetetlen, hogy tényleg kikerül, a Packers franchise taget fog rá tenni. Godwinról már elképzelhetőbb egy csapatváltás, és minden franchise örülhetne neki, ő mindenképp megéri a nagy zsugát.

Csak óvatosan!

  1. Allen Robinson
  2. Mike Williams
  3. DJ Chark
  4. Christian Kirk

Tavaly ilyenkor Robinson is az eggyel fentebbi kategóriában lett volna, azonban a 2021-es szezonja elég aggasztó volt számomra, és lehetne a rossz QB-kra fogni, de egész karrierjében rossz irányítókkal játszott. Nekem lassúnak tűnt, nem volt régi önmaga, így félnék neki igazán nagy pénzt adni, amit várhatóan meg fog kapni a piacon. Mike Williamsnek igazi breakout éve volt tavaly, van is benne potenciál, de én félek egy Kenny Golladay féle beégéstől más csapatban, nagy pénzzel – ketten egész jól hasonlíthatók egymáshoz. Charknak is volt egy jó éve, de tavaly sérült volt. Hasonlít Williamshez sebessége és jó méretei miatt, és ezáltal szerintem sokat is fog keresni (14-15 millió évente), amit én nem szívesen adnék meg neki. Kirktől is ódzkodok, méghozzá azért, mert eddig csak elég specifikus szerepben sikerült jól szerepelnie, ez pedig a slotból induló vertikális célpont, ami nem egy hangsúlyos szerep a legtöbb csapatnál – másban pedig eddig inkább teljességgel átlagos volt, mintsem jó, és ennél várhatóan többet fog keresni.

Akivel nagyot szakíthatsz

  1. Odell Beckham Jr.
  2. Michael Gallup
  3. Will Fuller
  4. JuJu Smith-Schuster

Beckham akár az előző kategóriába is kerülhetett volna sérülése miatt, de szerintem épp ezért lesz olcsóbb, és még ha nem is a 2022-es szezon elejétől, de a közepétől nagy segítségére lehet következő csapatának – tanulva az eddigiekből ő pedig csak olyan helyre fog aláírni, ahol jó irányító van, ezáltal ki tudják használni a kiváló képességeit. Gallup is talán a radar alatt van kicsit az év közbeni sérülése miatt, de szerintem ő képes feljebb csavarni a fordulaton, ami nem volt maximalizálva Lamb és Cooper mellett. Fullernél mindig ott van a sérülés kockázat, szóval rá is mondhatjuk, hogy óvatosan, de épp emiatt olcsóbb is lesz, és amikor pályán van, akkor meg nagyon veszélyes mélységi fegyver, az egyik legveszélyesebb a ligában. JuJuval kapcsolatban én általában negatívabb vagyok a legtöbbeknél, de neki is volt sérülése, ami miatt olcsóbb lehet, és ha nem első számúnak akarják használni, hanem a slotban, akkor nagyon is hasznos tud lenni.

Olcsó, de hasznos

  1. Cedrick Wilson
  2. Jamison Crowder
  3. Russell Gage
  4. Brexton Berrios

Wilson elég jól nézett ki Gallup sérülése után harmadik számú célpontként Dallasban, Crowder még mindig egy jó slot elkapó, Gage elég jól fel tudott lépni Ridley hiányában, Berrios pedig rövid yardos slot elkapóként és visszahordóként képes tündökölni, és várhatóan mind elég olcsón szerezhetők majd meg. Megváltást persze nem kell tőlük várni, de harmadik számú opciónak teljesen jók.

Még néhány név, aki szabadügynök lesz: TY Hilton, AJ Green, Sammy Watkins, Marquez Valdez-Scantling, Keelan Cole, Zay Jones

Tight endek

Milyen lesz a tight end piac?

A megszokottnál egyértelműen jobb, több hasznosnak tűnő kezdő is ott van a nevek közt. Nyilván nem Kelce-ket és Kittle-öket kell várni, de másodvonalas játékosból több is lesz a piacon.

A piac krémje

  1. Mike Gesicki
  2. Dalton Schultz

Nem mondom, hogy feltétlen a legszexibb nevek, de ez a helyzet. Gesicki kifejezetten egy elkapó TE, míg Schultzot többet lehet a falhoz csatlakoztatva használni és nincs elveszve blokkolásban sem, így ők ketten külön stílust képviselnek. Gesickiről jobban el tudom képzelni, hogy rosszabb társaságban is jó játékot tud hozni, míg Schultznak inkább kellenek a társak, nem lenne jó 1-2. számú fegyvernek egy offense-ben. Mindketten csak 26 évesek, ami mindenképp előny.

Egy utolsó dobás

  1. Rob Gronkowski
  2. Zach Ertz
  3. Jared Cook

Könnyen lehet, hogy mindhármuknak utolsó éve jön a ligában (ha Gronk egyáltalán visszatér). Gronk már nincs azon a szinten, mint fénykorában, de még mindig kiváló blokkolásban és elkapásban is (szigorúan egy évre nézve egyértelműen ő lenne a piac legjobb opciója), csak a teste nem feltétlen bírja az egész éves terhelést. Ertz még mindig kiváló route runner és a kezei is szuperek, ő még simán kezdő TE lehet idén. Cookra már nem szívesen bíznék ilyen feladatokat, de atletikusságból elkapásoknál még mindig használható – az már más kérdés, hogy elég sok buta hibája volt az utóbbi években.

A potenciált keresőknek

  1. David Njoku
  2. OJ Howard

Két első körös játékos, akiben sokkal többet láttunk prospectként. Howardból még mindig nem lett semmi, így ő olcsón megszerezhető valószínűleg, egy próbát megérhet a potenciálja, de azért ne támaszkodjunk rá. Njoku már kicsit más kaszt, ugyanis ő azért csak termelt 500 yardok környékén, és blokkolásban is fejlődött, ráadásul még mindig csak 26 éves, a fizikai adottságok pedig nála is megvannak, hogy még jobban összerakja a dolgokat.

Ha nem zavarnak a dropok

  1. Evan Engram
  2. Gerald Everett

Engram az utóbbi két évben 12, Everett 9 droppal jelentkezett, ami leginkább azért probléma, mert mindketten elsősorban elkapó tight endek. Tehetségük és atletikusságuk van, de sok fejfájást okozhatnak.

Aki még hasznos lehet

  1. Maxx Williams
  2. CJ Uzomah
  3. Mo Alie-Cox
  4. Robert Tonyan

Vannak még hasznos tight endek, akik a poszt vékonysága miatt kezdők is lehetnek. Williams sokat sérült, de egészségesen kiváló futásblokkoló és elkapásoknál is használható. Uzomah és Alie-Cox is egy mindenben korrekt opció, Tonyan pedig főleg a levegőben hasznos.

Még néhány név, aki szabadügynök lesz: Ricky Seals-Jones, Tyler Conklin, Eric Ebron, Anthony Firkser, Hayden Hurst.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!