A Cowboys nem áll valami jól a fizetési kerettel kapcsolatban, épp ezért merült fel Amari Cooper menesztése és DeMarcus Lawrence fizetéscsökkentése is. A mai napot úgy indították, hogy körülbelül $13 millióval voltak a sapka felett, amire még rájött Dalton Schultz $10,9 milliós franchise tagje is, tehát már közel $24 milliós mínuszban volt a csapat. Azonban most felszabadítottak ebből 22 milliót.
Ehhez az kellett, hogy hozzányúljanak az irányító Dak Prescott és a guard Zack Martin szerződéséhez is, előbbivel körülbelül $15 millió, utóbbival nagyjából $7 millió mozgástérhez jutott a Cowboys – írja a csapat hivatalos oldala. Az átalakítások lényege, hogy az alapfizetéseket aláírási bónuszokká alakítják, amiket a játékosok azonnal megkapnak, de a szerződés maradék idejére, illetve legfeljebb öt évre eloszthatnak egyenlő arányban. Ezzel az idei cap hitet csökkentik, a következő évekét pedig növelik.
A Cowboysnak (és minden más csapatnak) március 16-ig kell beférnie a $208,2 milliós fizetési keretbe.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót