A Cowboys három legjobban fizetett játékosa Dak Prescott, Amari Cooper és DeMarcus Lawrence. Közülük pedig csak az irányító munkája van biztonságban, ugyanis az elkapót várhatóan menesztik (esetleg elcserélik), és a jelek szerint akár a pass rushertől is megválhatnak. A csapatnál ugyanis megkérték Lawrence-t, hogy menjen bele egy fizetéscsökkentésbe – írja a Dallas Morning News. A védő ezt nem fogadta el, és a legtöbb esetben ilyenkor kivágás szokott lenni a következő lépés, hasonló volt a helyzet 2014-ben DeMarcus Ware-rel is Dallasban.
A pass rusher 2017-ben és 2018-ban egészen parádés teljesítményt nyújtott, 25 sacket szerzett, majd megkapta a 105 milliós hosszabbítását és azóta kevésbé jönnek a jól látható számok, hiszen három év alatt 39 meccsen 14,5 sack került a neve mellé, tavaly ráadásul csak hét meccsen tudott pályára lépni sérülés miatt. A sackek hiánya ellenére Lawrence még mindig egy baromi jó játékos, a PFF értékelése szerint egyáltalán nem esett vissza a teljesítménye a 2017-18-as időszakhoz képest, futás ellen és pass rushban is nagyon magas szintet képvisel, ráadásul Micah Parsons mentora is lett a pályán és azon kívül is.
A Cowboys másik kezdő pass rushere, Randy Gregory szabadügynök lesz, így elképzelhető, hogy ugyanúgy gondolkodik a csapat, mint Amari Cooper esetében, azaz a nagyon sokat kereső sztár helyett inkább a kevesebbet kereső, de kevésbé jót tartanák meg. Mindkettő döntés erősen megkérdőjelezhető.
Lawrence $19 milliós alapfizetéssel és $27 milliós cap hittel rendelkezik idén, ami az ötödik legmagasabb a posztján. A menesztésével vagy elcserélésével $8 milliót lehetne spórolni $19 millió halott pénz benyelése mellett (post june1 kivágásként $19 milliót lehetne spórolni, de ez csak nyáron realizálódna). A Cowboys nem áll jól a fizetési plafonnal, hiszen jelenleg $13 millióval lépi túl a keretet.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
A nagy szerződést megelőző 32 meccsen:
– 25 sack, 29 TFL és 49 QB hit
A nagy szerződés alatti 39 meccsen:
– 14 sack, 26 TFL és 33 QB hit
Lawrence jelenleg már csak a a legjobban fizetett játékosok közé tartozik a Cowboysban, nem a legjobb játékosok közé.
Legalább több esélye lesz a SB-ra.
Ware is jobban járt, hogy kivágták a cowboysból.
Lett egy gyűrűje. 😃
Az álmoskönyvek szerint ritkán jelent jót, ha van egy pályán és pályán kívül egyaránt meghatározó játékosod, és te a fizetésével vacakolsz…
Az a gond, hogy a pályán mutatott játéka már nem éri meg a fizetését.