Ugyan Davante Adamst nem sikerült megtartani, de így is volt némi sikerélménye a Packersnek tegnap. A csapat visszaigazolta a tavaly remekül teljesítő Rasul Douglast 3 évre 21 millió dollárért, illetve egy évre visszatér a tight end Robert Tonyan is.
Douglas 2017-ben az Eagles harmadik köröse volt, de azóta volt már a Panthers, a Raiders, a Texans és a Cardinals játékosa is (vagy legalábbis megfordult a gyakorlócsapatukban). Tavaly a szezon közben szerezte meg a Packers az Arizona gyakorlócsapatából, majd a semmiből berobbant: kilenc meccsen kezdett, 52 tackle-t és öt INT-t jegyzett, ráadásul két picket vissza is hordott TD-re. Ha tudja ezt a szintet hozni, akkor óriási fogás lehet évi 7 millió dollárért, de kérdés mennyire lehet erre bazírozni.
Robert Tonyan tavaly elszakította az ACL-ét októberben, de előtte sem volt különösebben jó, közel sem tudta hozni a 2020-as teljesítményét (668 yardot és 12 TD-t jegyezett). A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de veteránminimum közeli lehet a fizetése.

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
Tonyan-nál nekem az volt az érzésem, hogy nem is nagyon keresték a labdával, egyszerűen nem úgy rajzolták fel a playbookot. Tehát vajon direkt szürkület bele kicsit a mezőnybe a sérülése előtt, vagy tényleg visszaesés volt a teljesítményben?