Hivatalosan is befuccsolt a Cory Littleton projekt, a Raiders ugyanis kivágja a 28 éves linebackert. Szakmailag teljesen érthető a döntést, pénzügyileg ugyanakkor nem jár túl jól a csapat, 14 millió dollárnyi halott pénz mellett mindössze 1,764 millió szabadul fel.
Littleton 2016-ban került a ligába és eredetileg a Rams játékosa volt. Két évébe telt, hogy a kezdőbe verekedje magát, 2018-ban és 2019-ben már a Los Angeles védelmének egyik oszlopa volt, coverage-ben egyenesen elit szinten teljesített. Ezt követően írt alá a Raidershez 3 évre 35,250 millió dollárért, de akár az edzők használták nagyon rosszul, akár csak egyszerűen ő nem találta a helyét, a végeredmény katasztrófa volt: a passzjáték ellen nettó emberhátrányt jelentett, ráadásul még szerelni is elfelejtett (a 2019-ben produkált 0,8 százalékos elrontott szerelési aránya 15,4 és 10 százalékra nőtt a Raidersben).
Mindezzel együtt lesz piaca, de a 3-5 millió dolláros fizetésnél többre nem nagyon számíthat.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
… Akar csak annyi tortent, hogy ez a gyerek a budos eletben nem volt jo, csak Donald mogott jatszott, felcsipegette az elszort morzsakat es agyon lett ajnarozva…