A Vikingsnál játszik a liga egyik legjobb fiatal elkapója, ez pedig nyilvánvalóan nagy örömet okoz az újdonsült főedző Kevin O’Connellnek is. Azonban fordítva is igaz lehet ez, és Justin Jefferson is örülhet a támadófelfogású főedzőnek, főleg annak tudatában, hogy O’Connell úgy szeretné ő használni, mint Cooper Kuppot, aki minden fő kategóriában (elkapás, yard, TD) a liga legjobbja volt 2021-ben.
“A legfontosabb dolog Cooper Kuppal kapcsolatban az volt tavaly, hogy több helyen is felállt a formációban. Nehéz volt a védelmeknek kitalálni, hol is lesz majd. Így elég sok mindent csinált és nagy szerepe volt a támadósorban azon kívül is, hogy elkapott egy csomó labdát és szerzett egy halom touchdownt. Nagy szerepe volt, mert mindenben hajlandó volt részt venni, legyen az passz vagy futás.
Ezt látom Justinban is. Hihetetlen jó képességei vannak, és lehet őt is mozgatni. Megnehezíthetjük a védelmek dolgát ezzel, nem mindig ugyanott fog felállni, nem kell mindig ugyanazokat az útvonalakat futnia. Dinamikus labdával a kezében, szívesen blokkol futáshoz, különleges játékos. Nagy jövő áll előtte, már most is egy szupersztár, és nagy szerepe lesz a támadósorban, így tovább fog emelkedni a ligában.”
– mondta O’Connell, via PFT.
Jeffersonnak nem teljesen ugyanaz a skillsetje, mint Kuppnak, de kíváncsian várjuk, mit hoz ki belőle az új főedző.

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Ennél már csak az lesz jobb, amikor Cousinsból Aaron Rodgerst akar faragni.
Nem vagyunk telhetetlenek, megelégszünk egy Stafforddal is…
Nagyobb gond ott lesz, hogy nem látom kiből csinálnak nálunk Ramseyt?
talált!
lehet ehhez csak a mezt kell elcserélni