Za’Darius Smith az előző hét elején állapodott meg szóban egy 4 éves, 35 millió dolláros szerződésről a Ravensszel, amit aztán később nem írt alá, így még mindig szabadügynök. A PFT utánajárt a dolognak: a forrásaik szerint Smith azért gondolta meg magát, mert időközben Chandler Jones és Von Miller sokkal nagyobb szerződést kapott.
Smith eredeti ravensös szerződése évi 8,75 millió dollárt ért, ami minden ösztönzővel együtt 12,5 millió dollárra nőhetett volna. Ehhez képest Jones és Miller is évi 17 millió dolláros kontraktust kapott (Miller papíron évi 20 millió dollárt kereshetne), ami a hírek szerint eléggé szíven ütötte Smith-t. A játékos ügynöke ezután új ajánlatot tett a Ravensnek, amit a csapat még elfogadhatónak tartott, amin felbátorodva Smithék a következő nap még drasztikusabb követelésekkel álltak elő, amire viszont már nemet mondott a Baltimore.
Amennyiben tényleg így történt, akkor elég nagy öngólt lőtt a játékos. Von Miller minden idők egyik legjobb pass rushere és épp most nyert bajnoki címet, míg Jones a 2010-es évek egyik legjobb edge játékosa, aki mindössze 2,5 évvel idősebb Smith-nél és mégis 63 sackkel többet szerzett nála karrierje során. Ráadásul egyikük sem egy sérülés miatt kihagyott szezon után keresett magának csapatot.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Hát ha ilyen személyiség, akkor ennek a nem szerződésnek eddig két nyertese van: Green Bay és Baltimore…
A második emelés már pofátlan volt, nm csoda hogy a Ravensnek már nem tetszett. Kíváncsi leszek hogy aztán a végén mennyiért meg el valahova. Lehet, nem fog többet kapni. Vagy ha igen, akkor olyan csapatnál. ahol sokan nem szíveden fociznának.
öngól.
és lőn. Vikingsnél kap sokat. Hamar ment.
Ennyire ostobák, hogy felfelé alkudoznak?