Connect with us

Draft

Combine nyertesek, vesztesek – Első nap

Elkezdődött az idei Scouting Combine, ahol az NFL-be igyekvő prospectek mutathatják meg Indianapolisban, hogy mit tudnak. Az első napon a támadóké volt a főszerep, közülük is az irányítók, a tight endek és az elkapók vitézkedtek, de a támadófalemberek is interjúztak már például. Rengeteg érdekesség derült ki, nézzük kik javítottak vagy épp rontottak az értékükön.

Nyertesek

Malik Willis, QB, Liberty

Úgy igazán egyik irányító sem emelkedett ki, de a Senior Bowl után ezúttal is Willis volt az, aki a leginkább nyertesnek mondható. A pályán mutatott teljesítménye stabil volt, nem volt az összes labdája pontos, de megmutatta, hogy milyen sebességgel tudja megdobni a passzokat és a lábmunkája is bőven kielégítő volt, hogy a mély passzoknál mutatott karerejéről már ne is beszéljünk.

 

Igazán nagyot azonban az interjúk alkalmával alkotott, egybehangzó vélemények szerint meglepte a nagyközönséget az érett és összeszedett gondolkodásával, valamint azzal, hogy mennyire érti a komplexitását a játéknak. Mivel az egyik legnagyobb kérdés pont az vele kapcsolatban, hogy kisebb iskolából érkezve milyen is a futballintelligenciája, így megint nagyot javíthatott a megítélésen. További kedvező körülmény számára, hogy a többi irányító közül senki nem tudott igazán villogni, így könnyen előzhetett ezzel a nappal.

Plusz a pályán kívül is egy jó srácnak tűnik:

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Evan Neal, OT, Alabama és Ikem Ekwonu, OT, North Carolina

A támadófalemberek ugyan még csak az interjúkon vannak túl, de a két 1/1 esélyes tackle már így is megkavarta az állóvizet. Nealnek elég volt megjelenni az interjúszobában és mindenki róla beszélt. Ugyanis a monstrumnak hívott játékoson rögtön látni lehetett, hogy fogyott és hogy jó izomzatban van. Eredetileg Neal 160 kilogramm környékén mozgott, de az utóbbi időben már „csak” 150-152 kilogrammal büszkélkedhet elmondása szerint. Azonban nem, hogy ennyinek nem nézett, de ránézésre olyan volt, mint egy megtermett tight end. Semmi feleslegese zsír nincs a testén és kis túlzással olyan atletikus mint néhány erőfutó.

 

Ekwonu szintén nem kispályás. Ő úgy néz ki, mint egy jobb testépítő, hatalmas termet és színizom. Mindezek mellé a természete is nagyon megnyerő volt, felszabadultan beszélgetett az érdeklődőkkel és intelligensen, összeszedetten válaszolt a kérdésekre.

 

Greg Dulcich, TE, UCLA

Sokak boardján már a Combine előtt is az elsőszámú tight endnek számított az UCLA játékosa, de az első nap után talán még stabilabbá vált ez az álláspont. Már a megjelenésével mosolyt csalt az arcokra, nem csak azért, mert díszes hajkoronája van, hanem nagy termete miatt is. Ennek ellenére pár kilogrammal kevesebbel mérlegelt és a 4.61 másodperces 40 yardos ideje is igazolta, hogy könnyedebben mozog, mint amilyennek tűnik. Az első 10 yardját ráadásul különösen dicsérték, ami sokat számíthat az esetében.

 

Jelani Woods, TE, Virginia

Egy kisebb iskolából érkező tight end is megvillantotta magát. Woods több mint 2 méter magas és a 110 kilogramm, ennek megfelelően a fekvenyomásnál rögtön a legjobbak között teljesített, 24-szer nyomta ki a súlyokat. Az igazán meglepő azonban ez után következett, ugyanis futott egy 4.61-es 40 yardot, ami egészen elképesztő ezekkel a méretekkel. Később a nap hátralévő részében is kiegyensúlyozottan dolgozott, jó pár helyet javíthatott az értékén.

Chig Okonkwo, TE, Maryland

Chig Okonkwo a leggyorsabb tight end volt a maga 4.52-es idejével, ami a közel 110 kilogrammos testméretéhez mérten elég figyelemre méltó. A drillek alkalmával azt is meg tudta mutatni, hogy a lábai könnyedek és a kezei is jók. Nem minden elkapás süllyedt el nála, de be tudott mutatni néhány viszonylag nehezebb mutatványt is.

Chris Olave, WR, Ohio State

Az elkapók közül talán senki nem tudott villogni az első körbe várt játékosok közül, ennek köszönheti Olave, hogy ő nyerte a napot. Ő ugyanis végig kiegyensúlyozottan teljesített, szinte nem volt elrontott labdája és a könnyed, kifinomult mozgását nem lehetett nem észre venni. Egyértelműen ő tűnt a legmagabiztosabb, legkiforrottabb játékosnak a pályán.

 

Skyy Moore, WR, Western Michigan

A kisebb nevek közül Moore volt a legjobb. A drillek folyamán megmutatta milyen dinamikus, főleg a rövidebb, gyorsabb útvonalakon volt impresszív. A 4.41-es ideje nem szemkápráztató, de kielégítő, és a kezei is stabilak voltak a nap folyamán – amik egyébként a legnagyobbak is voltak az idei classban.

Calvin Austin III, WR, Memphis

Nem volt meglepő, hogy Austin lesz a nap egyik sztárja. A dinamikus elkapó az összes felmérőn szinte egytől egyik kiválóan szerepelt, köztük a harmadik legjobb 40 yardos idővel (4.32). Amivel viszont igazán javított az értékén, hogy az útvonalfutásnál is mutatott életjeleket, mert főleg ebben voltak kérdések vele kapcsolatban.

Christian Watson, WR, North Dakota State

Watson már a Senior Bowlon is kapaszkodott felfelé, de nem áll meg. 40 yardos 4.36-os ideje ekkora termettel kimondottan figyelemre méltó, ahogy az egyre letisztultabb mozgáskoordinációja is útvonalfutás közben. Szimplán teszteredményei és méretei alapján a legnagyobbakhoz kezdik el hasonlítani.

 

Vesztesek

Carson Strong, QB, Nevada

Igazán egyik irányító se lógott ki felfele vagy lefele a tegnapi napon, de Strong az egyetlen, aki sem a Senior Bowlon, sem a Combine-on nem tudott sok pozitív dolgot felmutatni. Ráadásul itt pont abban teljesített alul, amiben a legjobbnak ítélték meg az egyetem alatt, a mély labdáknál.

Treylon Burks, WR, Arkansas

Sokan várták, hogy Burks majd felrobbantva Indianapolist olyan atletikusságot mutat, de ez nem történt meg. Mind a 40 yardos ideje (4.55), mind a távol- és magasugrása csalódást keltő, de ami igazán az, az a drilleken mutatott darabossága és inkonzisztenciája. Nem azt láthattuk, hogy egy igazi playmaker, aki rettentően dinamikus, ez pedig elég rossz hatással lehet az értékére.

David Bell, WR, Purdue

Szintén csalódást keltő volt Bell is, akinek kimondottan lassú volt a 40 yardja (4.65) és szintén nem volt igazi a lábmunkája a drillek alkalmával sem.

Jameson Williams, WR, Alabama

Kisebb vesztese a napnak a sérülésből gyógyuló Williams is, aki nem vett részt a gyakorlatokon, de jóval kevesebbel mérlegelt, mint korábban, pedig már eleve egy vékonydongájú alkat. Természetesen ez még magában nem kell, hogy sokakat megriasszon, de érdemes lesz követni a lábadozását a következő hetekben.

Isaiah Likely, TE, Coastal Carolina

Likely nem volt feltétlenül rossz, de ahogy Burks esetében, nála is azt vártuk, hogy felkavarja az állóvizet. Ehhez képest meglehetősen átlagos számokat hozott, több elejtett labdája is volt, nem tűnt egy kész prospectnek.

[/ppp_patron_only]

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
JackEasterby
JackEasterby
2022-03-04 16:10

Cucc nélkül, ellenfél nélkül, center nélkül dobálgatnak az irányítók és mégis vannak olyan scoutok akiknél ez a rendezvény elég ahhoz, hogy egy irányító megelőzzön másokat. Az interjúk nyilván egy másik dolog, de a dobálgatásból következtetéseket levonni számomra hihetetlen.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2022-03-04 11:49

A Malik-os videó kamu, megvan fordítva.
Igazából kirabolt egy csövest.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Bélabá a csótány
2022-03-04 22:53

Francokat. Tudta, hogy ellenőrzés lesz, így megszabadult a cucctól.

Staten Island
Staten Island
2022-03-04 10:38

Burks csúszik, Dani? :)

demonsss
demonsss
2022-03-05 07:16

Komolyan pont felvette valaki az utcán , hogy segít egy hajléktalannak , istenem ilyen kamu színjátékot

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x