A Cowboys nem tudta rávenni a fizetéscsökkentésre a pass rusher DeMarcus Lawrence-t, így egy kifejezetten kreatív módját választotta a védő cap hitjének csökkentésére: adott neki egy átlag romboló hosszabbítást.
Lawrence 2019-ben írt alá egy 5 éves, 105 millió dolláros szerződést a csapattal (21 millió dollár/év). Ennek az első három éve letelt, garantált tartalom már nem volt a szerződésben, viszont a védő 27 millió dollárt foglalt a fizetési keretből, amit muszáj volt csökkenteni. Az első opció a fizetéscsökkentés volt, de ebbe a játékos nem ment bele, így végül jött a B-terv: Lawrence kapott egy 3 éves, 40 millió dolláros hosszabbítást (13,3 millió dollár/év), amiből 30 millió dollár garantált.
A szerződés pontos részletei egyelőre nem ismertek, de nem lenne meglepő, ha az áprilisban már 30 éves játékos a következő két évben csak ezt 30 millió dollár körüli garantált értéket vinné haza, majd 2024-ben ki lenne vágva – függetlenül attól, hogy akkor még három évig lenne élő szerződése.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class