A csapatoknak május másodikáig van idejük dönteni a 2019-es első körösök ötödik éves, teljesen garantált opciójáról. Az NFL pedig most nyilvánosságra hozta, melyik első körös mekkora összegre lenne jogosult az opció lehívásával.
Az ötödik éves opcióról azt kell tudni, hogy csak az első körös játékosok esetében lehet ezzel a lehetőséggel élni, és azzal is csak akkor, ha az adott játékost az újonc szerződésének ideje alatt egyszer sem vágták ki. Az opcióról a draftolás utáni negyedik évben kell dönteni (a harmadik szezon utáni holtszezonban), vagyis most a 2019-es class első köröseiről kell a csapatoknak dönteni.
Az ötödik éves opció teljesen garantált, az értéke pedig sok mindentől függ. Alapból minden játékos az elmúlt öt évben a posztján top 3-25 legjobban kereső kollégájának átlagfizetését kapja meg, de ez nőhet is bizonyos kritériumok teljesülése esetén:
- játékidő alapján (pl. a snapek legalább 75 százalékán pályán volt három évből kétszer) – ekkor a top 3-20 legjobban kereső poszttársa fizetését kapja meg;
- bekerül a Pro Bowlba egyszer (de nem tartalékként) – a transition tag értékét kapja meg;
- egynél többször kerül be a Pro Bowlba – a franchise tag értékét kapja meg.
Nézzük, kinek mennyibe kerülne az opciója:
- Quarterback Kyler Murray, Cardinals: $29,703,000
- Defensive end Nick Bosa, 49ers: $17,859,000
- Defensive end Quinnen Williams, Jets: $11,500,000
- Defensive end Clelin Ferrell, Raiders: $11,500,000
- Linebacker Devin White, Buccaneers: $11,706,000
- Quarterback Daniel Jones, Giants: $22,384,000
- Defensive end Josh Allen, Jaguars: $11,500,000
- Tight end T.J. Hockenson, Lions: $9,392,000
- Defensive tackle Ed Oliver, Bills: $10,753,000
- Linebacker Devin Bush, Steelers: $10,892,000
- Tackle Jonah Williams, Bengals: $12,604,000
- Linebacker Rashan Gary, Packers: $10,892,000
- Defensive tackle Christian Wilkins, Dolphins: $10,753,000
- Guard Chris Lindstrom, Falcons: $13,202,000
- Defensive end Brian Burns, Panthers: $16,012,000
- Defensive tackle Dexter Lawrence, Giants: $10,753,000
- Center Garrett Bradbury, Vikings: $13,202,000
- Defensive tackle Jeffery Simmons, Titans: $10,753,000
- Tight end Noah Fant, Broncos: $6,850,000
- Safety Darnell Savage, Packers: $7,901,000
- Tackle Andre Dillard, Eagles: $12,604,000
- Tackle Tytus Howard, Texans: $13,202,000
- Running back Josh Jacobs, Raiders: $8,034,000
- Wide receiver Marquise Brown, Ravens: $13,413,000
- Defensive end Montez Sweat, Commanders: $11,500,000
- Safety Johnathan Abram, Raiders: $7,901,000
- Defensive end Jerry Tillery, Chargers: $11,500,000
- Defensive end L.J. Collier, Seahawks: $11,500,000
- Cornerback Deandre Baker: – nem lehet lehívni, mivel kivágta a Giants
- Tackle Kaleb McGary, Falcons: $13,202,000
- Wide receiver N’Keal Harry, Patriots: $12,425,000
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
És ki az egyedüli akinek nem hívható le? Igen, a nagyszerű munkamorálú Haskins srácnak, akire mi áldoztunk egy jól befektetett első kört 😂😂😂
Egyedüli? Gettlemanó:fogd meg a söröm. :))) Egyébként Rennigan még a listáról is eltüntette Dwaynet.
Daniel Jones ott van mint opció, és rajta is van a listán, Haskins már technikailag sem lehet ott, erre vonatkozott a komment. Azt nem gondoltam, hogy mindenki megkapja :)