Alaposan beindult a QB-keringő, Russell Wilson Denverbe cserélése után Carson Wentz került Washingtonba, a Colts pedig így új irányító után nézhet. A következő dominó pedig Jimmy Garoppolo lehet, és Ian Rapoport információi szerint az indianapolisi franchise várhatóan versenyben lesz a 49ers irányítójának megszerzéséért.
A Coltsnál Wentz rossz játéka mellett még nagyobb frusztráltságot jelentett a vezetőknél, hogy az irányító nem volt jó vezére a csapatnak és nem reagált jól az edzők utasításaira sem – ami már Philadelphiában is problémákat okozott. Ebből a szempontból Garoppolo mindenképp jelentős előrelépést jelentene, és a pályán sem lenne rosszabb Wentznél. A 49ers QB-jának egyébként kedden műtötték a vállát, de az edzőtáborra várhatóan rendben lesz.
A 49ersnél nyilvánvaló, hogy el fogják cserélni Garoppolót, hiszen átadják a stafétát a tavaly három első körös pickért megszerzett Trey Lance-nek, a kérdés már csak az, hogy mekkora ellenértéket tudnak kisajtolni valakiből. A Wentz-cserét látva egy második kör is simán benne lehet a történetben. Aki átveszi Garoppolót, az megkapja az egy évre szóló $25,5 milliós fizetését is, már amennyiben a 49ers nem vállal át ebből valamennyit a csere elősegítése és a kompenzáció növelése érdekében.
Garoppolóért a Colts mellett a Saints vagy a Steelers is versenyben lehet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások