Connect with us

Hír

Alejandro Villanueva visszavonul

33 éves korában bejelentette a visszavonulását Alejandro Villanueva. A left tackle-nek élő szerződése volt a Ravensszel, így a döntés következtében 6 millió dollár felszabadult a csapat fizetési plafonjából.

Villanueva életútja rendkívül érdekes. Az Army diákjaként nem tudott olyan magas szinten teljesíteni, hogy felkeltse az NFL-csapatok érdeklődését és így 2010-ben draftolatlan lett. Mivel senki nem érdeklődött iránta, így visszament a seregbe, ahol háromszor is szolgált Afganisztánban. Egészen 2014-ig kellett várnia az újabb lehetőségre, amit úgy kommentált, hogy amennyiben nem kerül egyik csapat rosterére sem, akkor visszatér a seregbe és irány ismét Afganisztán.

Az Eagles végül szerződtette is, de defensive endként és nem is érte meg a végső rostert. Ellenben a Steelersnél láttak benne potenciált, így a 2014-es idényben már volt csapata, bár pályára nem lépett. Ezt követően viszont egyre nagyobb szerepet kapott, 2016-ban már teljes értékű kezdő volt a támadófalban, 2017-ben pedig kapott egy 4 éves, 24 millió dolláros szerződést is.

A 2020-as szezon végéig volt a Steelers játékosa, majd két évre aláírt a Ravenshez. Karrierje során 113 meccsen lépett pályára, 107 alkalommal volt kezdő és kétszer választották Pro Bowlernek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!