Connect with us

Hír

Gronk még nem tudja, folytatja-e a focit

Nemrég Rob Gronkowski azt mondta, hogy jó esély van arra, hogy visszatér a Buccaneershez és csak megváratja kicsit Bradyt, azonban a legújabb hírek szerint ez azért nem olyan biztos. Ügynöke szerint ugyanis a tight end egyelőre nem döntött, nem tudja, hogy akar-e játszani 2022-ben. Drew Rosenhaus azt is hozzátette, hogy kapott már ajánlatot a Tampától, és azt is elmondta, hogy Brady visszatérése valószínűleg növeli az esélyeit, hogy Gronk folytatja karrierjét, de szerinte tényleg nem döntött még.

A most 32 éves Gronkowski egyszer más visszavonult, de aztán Brady kedvéért (is) visszatért két évvel ezelőtt, ez pedig egy újabb gyűrűt jelentett számára. Tavaly 12 meccsen lépett pályára, 55 elkapásból 802 yardot és 6 TD-t szerzett az alapszakaszban, majd a rájátszásban 9 elkapásból 116 yardot és egy hatpontost. Az látszott, hogy ugyan karrierje csúcsán már túl van, és a teste sem bírja az egész szezonos terhelést, de még így is jobb a legtöbb tight endnél a ligában.

Jelenleg szabadügynök, tehát bárhová aláírhatna, és voltak is pletykák arról, hogy a Billshez vagy a Bengalshoz is szívesen menne, de ezek még akkor érkeztek, mikor Brady nyugdíjban volt. A piaci értéke valahol 7 és 10 millió körül lehet, de a Buccaneersnek lehet ad kedvezményt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!