Még mindig Aaron Rodgers döntése lóg a Packers feje felett, azonban az élet nem áll meg Green Bayben, és bőven van teendő a piacnyitás előtt is, hiszen el kell tüntetni a 25 millió dolláros deficitet a sapkában. Az egyik ehhez vezető lépés lehet, ha a csapat hosszabbít a kiváló cornerback Jaire Alexanderrel, és épp ezen dolgoznak a csapatnál – írja Ian Rapoport.
Az ilyen hosszabbítások általában tavasz végén vagy nyáron szoktak megtörténni, de a Packers ezzel is tud spórolni akár $9,8 milliót is, így előre vették az ügyet. A 25 éves cornerback szerződése utolsó évébe lép, az ötödik éves opcióján játszana, ami $13,3 milliót garantál neki erre az évre. Várhatóan az évi $18-19 millióhoz lesz közelebb az összeg (ráadásul hosszú távon), amit lehet úgy strukturálni, hogy idén jelentősen kevesebbet foglaljon el a sapkából.
A 2018-as első körös Alexander tavaly csak öt meccsen tudott pályára lépni, de 2020-ban Pro Bowler és második csapatos All-Pro lett, a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát a poszton. Ő volt egyébként Brian Gutekunst első draft pickje general managerként.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Én, ahogy várom, hogy a Green Bay abbahagyja a szerződések maga előtt görgetését és elkezdjen egy ordas nagy rebuildet