A Buccaneers a napokban leigazolta Russell Gage-et, a Falcons korábbi elkapója pedig elmondta, hogy Tom Brady személyesen hívta fel a tárgyalási időszak első napján, mikor még az ügynökével mérlegelte, hová igazoljon. Gage viszont először azt hitte, hogy csak valaki szórakozik vele telefonon.
“Először azt hittem, hogy ez csak valami prank, valaki telefonbetyárkodik. Nagyjából a hívás felénél jöttem rá, hogy komoly a dolog. Elmondta, hogy mijük van Tampában és hogy szeretné, hogy a részese legyek, valami különlegeset építenek. Őszintén, nem kellett sok mindent mondania, egyből megvett magának.”
– mondta az elkapó az ESPN-nek.
Gage egyébként mindössze 3 éves volt, amikor Bradyt kiválasztották a drafton, tehát nem is emlékszik olyan időre, amikor az irányító ne játszott volna az NFL-ben.
Az elkapó talán akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor 130 yardot szerzett a 13. fordulóban a Buccaneers ellen, ami egyébként karrierje legjobb meccse volt. Összesen 770 yard és 4 TD került a neve mellé tavaly, egy évvel korábban pedig 786 yard és 4 TD.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
Legutóbbi hozzászólások