A Chargers nem sokkal a trade határidő lejárta előtt hosszabbított a korábbi első körös elkapójával, Mike Williamsszel. A szerződés 3 évre szól és 60 millió dollárt ér, és bár lehetett számítani néhány trükkre (például automatikusan megszűnő évekre), végül egy hagyományos szerződés lett a végeredmény.
A 60 millió dollárból 40 millió dollár teljesen garantált. Ebből 21 millió dollárt az elkapó megkap aláírási bónusz formájában, a maradék 19 millió dollárt a 2022-es és 2023-as alapfizetése adja. Érdekes módon a csapat nem nagyon akarta/tudta farrnehézzé tenni a kontraktust: Williams a 21 millió dollár mellett idén még 7 millió dollárt hazavisz alapfizetésként, illetve 12 milliót jövőre, így az első két évében 40 milliót keres. Ebből következik, hogy az utolsó, nulla garantáltat tartalmazó szezonjából is 20 milliót fog keresni és egy kivágás esetén 13 milliót spórolhat a csapat.
Az elkapó cap hitje így 14-19-27 millió dollár lesz a következő három évben, vagyis a szerződése első évében 5 millióval fog kevesebbet foglalni, mint foglalt volna a franchise taggel. Tekintve, hogy a csapatnak jelenleg 42 millió dollárnyi szabad helye van a plafon alatt, ez bőven belefért.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót