Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – David Ojabo

A világutazó az NFL küszöbén. Sokszor hangoztatott dolog, hogy a tehetség utat tör magának és nem kell már kisgyerek kortól valakit egy irányba terelni, hogy végül elérje a célját. David Ojabo a tökéletes példája ennek, hiszen tinédzser kora előtt nem ismerte az amerikai focit, most pedig ott tartunk, hogy ha nem lenne a friss sérülése, simán első körös, annak első felébe várt játékos lenne.

Hosszú utat járt be Ojabo, mire oda jutott, hogy az egyik top tehetsége legyen az idei draft classnak. Nigériában látta meg a napvilágot 2000 májusában. Hét éves koráig élt ott, majd a családja Skóciába költözött és azon a helyen is nőtt fel. Az ott töltött idő alatt, mint a legtöbb európai gyerek elsősorban a labdarúgással foglalkozott. Azonban 17 éves korában a család ismét költözött, ezúttal már Amerikába, New Jersey-be. Ojabo itt találkozott először az amerikai focival és kezdett el játszani az iskolai csapatban. Érdekesség, hogy ebben a középiskolában csapattársa és barátja volt Odafe Oweh, a Baltimore Ravens tavalyi első körös játékosa. A középiskolai évei után 4 csillagos tehetségként tartották számon, közel 25 iskola ajánlott neki lehetőséget, ő azonban a Michigan Wolverineshez írt alá.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Mint látható Ojabo kevesebb mint 5 éve ismerkedett csak meg a sporttal. Ennek ellenére beszélhetünk róla első körös tehetségként. Ezért az egyik elsőszámú és talán legnagyobb erőssége az upside. Ezt szépen magyarra fordítva talán fejlődési potenciálként lehet értelmezni. Ojabóban rendkívüli lehetőségek lakoznak. Gyakorlatilag a semmiből jőve, egy évnyi játék után került a neve az első körös mockokba. Azok után, hogy az első két szezonjában csak 26 snapet játszott, 2021-ben a kezdőcsapat tagja lett és kevesebb mint 500 snap alatt elért 11 sacket. Ezzel a Wolverinesé lett a liga legrettegettebb pass rusher duója, akiknek komoly érdemeik voltak abban, hogy a csapat bejutott a 4-es rájátszásba a szezon végén.

De mi alapján is látják bele a szakértők ezt a hatalmas upside-ot? A válasz Ojabo atletikussága. Mivel a középiskolában még sprinter számokban is indult, nem meglepő, hogy Ojabo a leggyorsabb pass rusherek egyike már most. A combine-on mért 40 yardos ideje (4.55 mp) a felső 95%-ba tartozik a poszton. Remek első lépése van, kirobban a snapből és hamar éri el utazó sebességét. Mivel mindig az offensive tackle külső vállára állt fel 5-6-7-es technikán, így képes volt olyan sebességre szert tenni mire kontakthoz ért volna, hogy ha nem tökéletesen sikerült a falembernek beállnia elé, akkor egyszerűen elrobogott előtte, mint egy gyorsvonat.

A sebessége mellett a visszavágásai is élményszámba mennek. Remekül vált irányt, éles szögben képes befelé fordulni és teszi mindezt úgy, hogy a lendülete is megmarad a mozgás közben. Kiemelkedő az egyensúlyérzéke, így képes mélyre menni a play során és a laza csípőjének, hajlékonyságának hála alacsonyon tartani a súlypontját. Nincs olyan, hogy a tackle eléggé hátra tudta volna lökni. Hiába gondolja az ellenfele, hogy zárja a szöget és olyan mélyre küldi Ojabót, ahonnan már nem lesz veszélyes, nagy sebességben tud visszavágni és hátulról elkapja az irányítót. Bár nyers ereje nem kiemelkedő, a lendületét jól tudja erővé alakítani, megérkezik a tackle külső vállára és ha már egy kicsit be tudta forgatni ellenfelét, akkor el fog futni mellette.

Ahhoz képest, hogy még csak 5 éve focizik, viszonylag széles a pass rush repertoárja. Nem csak kívülről próbálja meg megverni a falembereket. Sokszor vág vissza belülre vagy tesz erre utaló lépéseket, amivel fenyegetésben tartja a tackle-t, aki nem adhatja fel a belső vállát sem, de így könnyebben is tudja őt körbefutni Ojabo. Ez néha csak egy lépés imitálás, de ilyen sebességkülönbség mellett, ami közte és a falember közt van, ez végzetes is lehet.

Elsősorban speed rush move-okkal dolgozik, de azokból több kombinációt is ismer. Mindenén lehet tovább finomítani, de figyelemre méltó, hogy ennyi idő alatt magáévá tett ennyi move-ot, amit használ is. Nincs elveszve a pályán, tudja mikor mivel van a legjobb esélye nyerni és jól ismeri fel a szituációkat.

Fegyelmezett és a play végéig játszik. Ha nem az ő oldalára ment a játék, akkor is fut keresztbe a pályán és próbál szerelni, segíteni a csapattársainak. Átlátja merre megy a play és gyorsan tud reagálni, ha az változik. Ha nem blokkolja és tartja az ellenfele a play végéig, akkor ki fog szabadulni és sokszor nagy játékokat hiúsít meg.

Hiányosságok, kérdőjelek

Futás elleni védelem. Ojabo nem egy 3 downos játékos. Sőt, korai vagy egyértelmű futókísérleteknél gyakorlatilag mínusz egy ember a pályán. A tömege nem kész még rá, hogy ha megfogja egy tackle vagy guard, akkor bármit tudjon kezdeni ellene. Ha az irányába futnak, könnyű yardokat szerezhet az ellenfél. Ugyan atletikusságból megcsinál 1-1 játékot, ha képes leválni a blokkról, de ezt konzisztensen nem tette meg. Sőt, a Georgia elleni elődöntőn egyetlen futóplaynél sem volt a pályán, pedig az év legfontosabb meccse volt az a Michigan számára.

Az erőbeli hiányosságokra vezethető vissza, hogy csak és kizárólag a tackle-ön kívülről játszott, ahonnan volt ideje felgyorsulni és lendületből megverni a falembert. A bull rush-a college szinten sem működött és ha nem tudott a lendületéből erőt kovácsolni, elnyelték a próbálkozásait a tackle-ök. Emiatt csak 3-4-es rendszerbe illeszthető külső linebackernek. Ha a guard és a tackle között kéne felállnia, elnyomnák.

Egy éves csoda. Ojabo 2021-ben robbant be a semmiből. 2019-ben egyetlen snapet sem játszott, de 2020-ban is mindössze 26 alkalommal került pályára a Michigan védelmében. Bár a potenciálját megcsillogtatta ebben az egyetlen évben, sokat kell vele foglalkozni, mert jelenleg egy rendkívül nyers játékos. Könnyen kinézhet neki egy Rashan Gary féle karrier, ahol az újonc szerződése első két évében csak szituációs szerepre tudják majd használni.

Bár remek az indulási sebessége, tesz néha 1-1 fölösleges mozdulatot az elindulás után. Ezek nüansznyi dolgok, de még rettegettebb lehet a sebessége, ha ezt az időszakosan megjelenő rossz technikát ki tudják javítani és fals lépések nélkül tud megindulni a backfieldre.

Ami miatt viszont legtöbbet zuhant az értéke, hogy a pro day-én elszakította az Achillesét. Emiatt mondhatni, hogy redshirt lesz neki az újonc szezonja, hiszen a 8-9 hónapos felépülés majdnem magába foglalja a tejes NFL szezont. Legjobb esetben az év végén, esetleg a playoffban térhet vissza, és kezdhetik meg vele azt a sok munkát, amire szüksége volna.

Összegzés

Ojabo egy ígéret. Az ígéret legteteje valahol Von Miller szintjén van. Azonban addig rengeteg dolgot kell még tanuljon, a komoly sérülése pedig sokat vehet vissza emiatt az értékéből. Előzetesen az első kör közepére lehetett belőni valahova, most nem lenne meglepetés, ha csak a második napon kelne el. Ha tényleg olyan pályafutást képzelünk el, ahol 1-2 szezonra szüksége lesz, mire a kezdő csapat tagja lehet, akkor a sérülése miatt ez az év lehet, hogy csak 2024-es vagy 2025-ös szezonban jön el. A csapatok pedig megrémülhetnek, hogy csak 3 év múlva érik be a befektetésük. Azonban ha valaki belelátja, hogy ki tud hozni egy ilyen könnyed mozgású, gyors és végtelenül lelkes srácból hamarabb is valamit, akkor akár az első kör végén lecsaphat rá.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!