Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Kenyon Green

A belső támadófalemberek az amerikai futball egyik szintjén sem tartoznak a legvonzóbb posztok közé. Általában csak akkor vesszük észre őket, ha nagyot hibáznak vagy évtizedes tehetségek. Így van ez a draftra érkezők játékosokkal is. Az idei class különösen vékony ilyen szempontból, két-három játékost tartanak a scoutok első körös várományosnak és a középső körök sem hemzsegnek jónevű belső falemberektől. Így annak a pár embernek a tudása felértékelődik, akiket tényleg magasan jegyeznek. Közülük az egyik Kenyon Green, a Texas A&M guardja, aki szinte egész életében az elithez tartozott.

Green Texas államban született és ide is járt iskolába, már egészen kicsi korától kezdve kitűnt tehetségével és ahogy az a legjobb amerikai futball játékosoknál lenni szokott, más sportokban is jeleskedett. Azonban Green a termete és természetes tehetsége miatt nagyon korán elkötelezte magát a tojáslabda iránt. Már középiskolai éveinek az elején kiemelkedett a régióban, mindössze második évét taposta az iskolában, amikor az egyetemek már elkezdtek vadászni rá. Ő első lendületében az LSU-hoz kötelezte el magát, de aztán junior évében is folyamatosan jöttek még kérései és végül úgy döntött, hogy államon belül a Texas A&M-et választja.

Nem meglepő módon ötcsillagos recruit volt, az államon belül a legtehetségesebb öt játékos között tartották számon és posztján is a legjobb háromban volt országosan. Nagy reményeket fűztek hozzá és már első szezonjától kezdve kezdőként számoltak vele. Green be is váltotta a reményeket, bár extraklasszis talán soha nem volt, de már freshman szezonjában is stabil padlóval rendelkezett és egyre csak fejlődött. Ez annak tudatában különösen figyelemre méltó, hogy a center poszt kivételével mindenhol megfordult.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Green 194 centiméter és közel 150 kilogramm, egy guardhoz képest elég nagy termete van. A karjai hosszúak, nem kiemelkedően, de a fal belsejében ezzel nem lehet problémája. Az alsó teste nagyon erős, izmos, a lábai a felsőtestéhez képest rövidek, de a súlypontja ezért mélyen van és jó a tömegeloszlása a testének. Nem könnyű bebújni mellette, hosszú felsőtestével jól takarja a szögeket, nem tudod könnyen megcsinálni vele, hogy mellé kerülsz, ezáltal megszerzed a jó pozíciót a csatához. Végig megpróbál maga előtt tartani és tolni lábból, amennyire csak lehet.

 

Egy ekkora emberhez képest nagyon dinamikus, ahogy fentebb volt róla szó a lábai izmosak, nagyon gyorsan és erőteljesen tud megindulni a snap után és érezni, hogy valódi lendület van a mozgásában. A Combine eredményen ugyan nem látszik, mert inkább átlagos teljesítményt nyújtott, mint jót, de a pályán ennél sokkal jobban mozog.

 

Talán annak is köszönhető ez, hogy jól érzi a teret maga körül, természetes a mozgása és ennek megfelelően jól létesít kontaktot a második szinten is. A lendületet párosítja az ésszel és jó szögben, jó időben érkezik meg blokkolni, ritkán hezitál vagy tesz felesleges mozdulatokat a blokkolás közben. Nem hagy félbe mozdulatsort, ha kezeivel sikerült megragadnia az ellent, akkor addig tolja, amíg valaki földre nem kerül.

 

Lateral szintén jól mozog, gyors az első pár lépése és nem veszít a dinamikájából, ha kell még több lépést oldalirányban tennie. Képességei alapján akár zónablokkoló, akár power sémába is beilleszthető, igazából sok dolgot lehet tőle kérni, mozgékonysága miatt ideális húzó guardnak is és jól vesz fel másodszándékból érkező védőket is.

 

A csípője könnyen hajlik, ennek köszönhetően elég rugalmas minden irányba a mozgása, nem jön zavarba, ha egy játékon belül előbb balra kell besegíteni majd jobbra kell továbbvinni a blokkot.

 

Viszonylag gyors a reakcióideje is, sok alap játékot tud olvasni és blitzeket, stuntokat is jó érzékkel ismer fel.

Egy hihetetlen sokoldalú játékosról van szó, egyetemi karrierje során a center poszt kivételével mindenhol megfordult és három szezonja alatt jelentős snapet játszott jobb és bal oldali guardként is, de utolsó szezonjában a két tackle posztot is betöltötte rövidebb ideig. Ami igazán figyelemre méltó, hogy volt három egymást követő meccse, amikor három különböző poszton kezdett és ezen időszak alatt mindössze négy nyomást engedett.

Gyengeségek

Egy nagy darab játéksor van szó, akinek az alsóteste elég erős és izmos, de ez már nem igaz a felsőtestére és a kezeire sem. Erőből termetéhez képest elég jól ki lehet mozgatni, gyorsan elveszti az egyensúlyát, ha brutális erővel találja szemben magát. Nem sokat látod birkózni, igyekszik minél gyorsabban lezárni a kontaktjait.

Nem igazán használja jól a kezeit, néha túlságosan nagy helyet hagy, hogy pass rusherek a mellkasát támadják, néha pedig túlságosan lent van a súlypontja és a vállai, az ellenfelek lenyomják a földre. Amennyire gyors a földön, annyira lassú a felsőtestének gyorsasága, nem tud eléggé küzdeni a kezeivel.

Utolsó két évében elég sok büntetés érkezett rá, pont azért mert sokszor elkésve ragadta meg az ellent, visszahúzta vagy egyszerűen csak rossz helyre csúszott a keze. Szerencsére ezek javítható dolgok, de nincs veleszületett tehetsége azzal kapcsolatban, hol ragadja meg az ellenfelét.

Összességében Green talán a legjobb guard prospect az idei drafton, nem hibátlan játékos, de egy stabil padlóval rendelkező kezdő lehet belőle. Ami növeli az értékét, hogy rajta kívül az egész belső támadófalember kínálat nagyon kicsi, Linderbaum (aki center) és Zion Johnson kivételével nincs instant kezdő játékos. Ellenben mivel nem egy generációs tehetség, még így is kétséges, hogy az első kör utolsó választásainál előbb fog-e elkelni. A Titans, a Steelers vagy a Bills is lehet kérője, de ne lepődjünk meg, ha csak a második kör elején választják ki.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group