Egy hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Alex Mack úgy edz, mint aki vissza akar térni a 14. szezonjára. Azóta viszont nem történt érdemi előrelépés és a The San Francisco Chronicle riportja szerint a center még mindig nem döntött a folytatásról.
A 36 éves Mack 2009-ben a Browns első köröse volt és fénykorában a liga messze legjobb centere volt. 2015-ig volt a Browns játékosa, majd öt évig játszott Atlantában, míg tavaly a 49erst erősítette. Eddigi karrierje során 196 alapszakaszmeccen játszott (és kezdett), háromszor lett All-Pro és hétszer Pro Bowler, illetve beválasztották a 2010-es évtized álomcsapatába is.
Tavaly 1258 snapen volt a pályán és mindössze 15 nyomást engedett, még mindig egy jó center. A szerződése a 49ersszel még két évig érvényes, idén 5,5 millió dollárt kereshetne, ha a folytatás mellett dönt (és 4,275 millió szabadulna fel a visszavonulásával).

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben