Tavaly a Bears úgy igazolta le Andy Daltont, hogy az irányító ígéretet kapott arra, hogy lesz lehetősége kezdőként pályára lépni a csapatban és Matt Nagy sokak meglepetésére tartotta is a szavát. A Saintstől viszont nem kapott ilyen ígéretet és a bemutatkozó sajtótájékoztatóján Dalton ki is jelentette, hogy ő Jameis Winston cseréjének érkezett.
Dalton egy évre 6 millió dollárért írt alá a New Orleanshoz, míg Winston szerződése két évre 28 millió dollárról szól, vagyis már ez alapján egyértelmű a sorrend a QB-poszton. Igaz, láttunk már olyat, hogy a drága kezdő a padon találta magát, de ehhez jelen állás szerint Winstonnak nagyon gyengén kellene játszania.
A 34 éves Daltonnak egyébként a Saints lesz a negyedik csapata az elmúlt négy évben. 2019-ben 13 meccsen kezdett a Bengalsban, egy évvel később kilencszer vezette a Cowboys támadósorát, tavaly pedig hatszor volt kezdő a Bearsben. Karrierje során 152 mérkőzésen lépett pályára, ebből 148-szor kezdőként.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Mondjuk Texasban, és Illinois-ban is megsérültek előtte, szóval ha marad a széria, Louisana-ban is jut neki pár meccs.
Valahogy inkább neki szurkolok, mint ráklábnak.