Connect with us

Hír

Az NFL bejelentette, hogy mikor jelenti be a 2022-es szezon menetrendjét

Most mindenki draft-lázban ég az NFL környékén, azonban a liga illetékesei egy másik fontos dátumra, eseményre is felhívták a figyelmet. Az NFL ugyanis tegnap bejelentette, hogy pontosan mikor hozza nyilvánosságra a 2022-es menetrendet. A dátum pedig május 12, az NFL Networkön keleti parti idő szerint este 8-kor (magyar idő szerint május 13. 02:00) kezdődik az ezzel kapcsolatos show. Azonban néhány mérkőzés időpontját már hamarabb megtudjuk.

Az európai szurkolók szempontjából a legfontosabb, hogy az International meccsek párosítását és időpontját május 4-én hirdeti ki a liga. Azt már tudjuk ezzel kapcsolatban, hogy a Buccaneers Münchenben, a Jaguars, a Packers és a Saints pedig Londonban lesz pályaválasztó, már csak a vendég csapatot és a pontos időpontot várjuk.

Emellett a második fordulós TNF meccsre fény derül a draft első köre közben (ezt a meccset az Amazonon lehet majd nézni), néhány kiválasztott mérkőzést kihirdetnek május 9-én, majd minden csapat bejelentheti az első heti ellenfelét május 12-én két órával a hivatalos közzététel előtt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!