Deebo Samuelről már több szó is esett, miszerint új szerződést szeretne magának. Nem ő azonban az egyetlen negyedik évét kezdő elkapó, aki ebben a cipőben jár. A 2019-es class egészen kiváló volt a második napon WR-ekből, hiszen Samuel mellett AJ Brown, Terry McLaurin és DK Metcalf is itt került kiválasztásra. Ebből a négyesből pedig hárman (Metcalf a kivétel) nem fognak részt venni a csapatuk most kezdődő edzésprogramjain – írja Adam Schefter.
Az edzések jelenleg még önkéntesek, így nem is kell feltétlen ott lenniük a srácoknak, de említésre méltó, hogy mindannyian új szerződést akarnak kiharcolni maguknak. McLaurin egyébként vezéregyéniségként ott lesz a csapattal az összetartásokon, de az edzéseken nem vesz majd részt – Samuel és Brown kapcsán nem derült ki egyelőre, hogy megjelennek-e a tréning helyszínén.
Az ESPN insidere Metcalfről nem írt most, azonban múlt héten a Seattle Times arról számolt be, hogy a Seahawks elkapója részt fog menni az edzéseken a holtszezonban.
Idén a WR-szerződések felrobbantak, Davante Adams, Tyreek Hill, Stefon Diggs, DJ Moore és Mike Williams is legalább 20 milliós hosszabbítást kapott csapatától, hasonlóban reménykednek a fent említett úriemberek is, akik szerződésük utolsó évébe léptek.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót