Két edző is csatlakozott Brian Flores NFL elleni keresetéhez, ahol a Dolphins korábbi főedzője azzal vádolja a ligát és csapatait, hogy a felvételi folyamat során faji megkülönböztetést alkalmaznak. A Cardinals korábbi főedzője, Steve Wilks, illetve az a Ray Horton csatlakozott, aki 1994 óta edzősködik a ligában és 2016-ban interjúzott a Titans főedzői posztjáért. Ezzel a vádlottak közt a Broncos, Giants duó mellett külön ki lett emelve a Cardinals, a Titans és a Texans a keresetben, aminek célja a felvételi folyamat átláthatóságának növelése, a fekete edzők felvételének ösztönzése és fekete segédedzők láthatóságának növelése.
Wilks azt kifogásolja, hogy “híd edzőként” volt diszkriminálva és nem kapta meg a kellő esélyt a sikerre, mivel első szezonja után menesztették – miközben a fehér general managere (Steve Keim), aki hibát hibára halmozott és ittas vezetés miatt még el is tiltották, hosszabbítást kapott ugyanabban az évben. Utána pedig kineveztek egy NFL-tapasztalat nélküli, még egyetemen is negatív mérleggel rendelkező fehér edzőt (Kliff Kingsburyt), aki jóval több időt kapott a bizonyításra.
Horton a Titans védőkoordinátora volt 2014-15-ben és utána interjúzott a megüresedő főedzői posztra. Állítása szerint egyértelműen csak egy kamu interjút kapott, hogy a csapat eleget tegyen a Rooney Rule-nak és azt a látszatot keltse, hogy egyenlő esélyt kapott többek közt ő is. A Titans aztán Mike Mularkey-t nevezte ki, Horton pedig Clevelandbe távozott és azóta már visszavonult.
Horton kezében van egyébként a legjobb bizonyíték, ugyanis Mike Mularkey 2020-ban beszélt egy podcastben erről a helyzetről, és elmondta, hogy a tulajok megmondták neki a felvételi folyamat előtt, hogy ő fogja megkapni az állást, mások meg bőszen készültek az interjúkra, miközben kamu volt az egész.
Flores oldaláról egyébként hozzátették a perhez, hogy a Texans szerinte azért vonta vissza az érdeklődését iránta főedzői jelöltként, mert nyíltan kiállt a diszkrimináció ellen és beperelte a ligát, ezáltal kvázi megtorlásként nem őt nevezték ki – vagy a Texans döntött így, vagy az NFL gyakorolt nyomást rájuk Floresék információi és elképzelései szerint. A hírek szerint ő és Josh McCown volt a befutó (McCown ugyebár fehér és nulla edzői tapasztalata van), és a Texans, illetve az NFL attól félt Floresék vádjai szerint, hogy ha McCownt nevezik ki, akkor az csak még inkább táplálja Flores diszkriminációval kapcsolatos perét (főleg hogy épp kirúgták az addigi fekete edzőt, David Culley-t egy év után, amikor minden előzetes várakozást minimum teljesített, de talán még felül is múlt), így végül az addigi védőkoordinátor Lovie Smith-t léptették elő jobb híján, aki egyébként szintén nem tűnik hosszú távú megoldásnak.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
Gondolom tomlin is fehér volt eredetileg, csak minden pozitív alapszakasz után elengedték 2 hónapra nyaralni vmi egzotikus szigetre.
Ember legyen a talpán, aki minden egyes részleten kiigazodik ebben a történetben…
Érdekel ez egyáltalán bárkit is?
És ki kell igazodnunk ebben a történetben?
Azt gondolom, hogy nem. Majd lesz egy vizsgálat, lesz egy döntés, aztán vagy elfogadjuk, vagy nem. De az 100% hogy én itt kiigazodni nem fogok, meg nem is akarok, nem az én dolgom. Persze, nyilván érdekel, hogy akiknek ez feladata lesz, azok mit bogoznak majd ki.
Remélem, hogy az NFL minél előbb elfojtja ezt az őrületet, ami kezd kibontakozni. Az a helyzet, hogy az egyetlen ember aki nem kapott HC állást faji diszkrimináció miatt, az McCown, akit félt kinevezni a Texans a felkapott Flores ügy miatt. Szép kis diktatúrába megy át ez a szélső bal libsi hozzáállás az USA-ban.
Azt elhiszem, elfogadom, hogy a csapatok nem minden lépése volt etikus a fenti edzőkkel szemben. De ettől ezt én még egyáltalán nem látom rasszista indíttatásúnak, és erősen kétlem, hogy ezt egy bármilyen bíróság annak látná.
Kicsit felreertheto a cikk, mert Keim nem az eltiltas utan kapott uj szerzodest es nem a szar szezon utan. Idorendben uj szerzodes, DUI, szar szezon, Wilks kirugasa.
“Amugy meg Wilks dogoljon meg tripperben es egjen el a pokolban”
Azt mondja ha jol lattam, hogy hid edzonek lett felveve, sosem kapott eselyt. Aztan azt, hogy Keim eltiltasa miatt nem tudott dolgozni.
Arrol mar nem beszel, hogy amellett, hogy a legszarabb eredmenyt erte el a csapattal evtizedek ota, vedelmi beallitasu edzokent zullesztette le a vedelmet kb liga utolsora, ugy, hogy azert voltak elit kozeli jatekosai.
Azt is udvariasan kihagyja a sztoribol, hogy a feher tamadokoordinatorat kihajitottak meg szezon kozben, hogy Lefty vegye at a helyet. Illetve, hogy Rosent is siman kivagtak a szezon utan. Rinyalhat amennyit akar, kapott negy ev garantalt fizut es egy evet dolgozott erte szarul. Bruhuhu. Es akkor most meg spionkodik, hogy Keim dolgozott az eltiltasa alatt. Gebedjen meg. Nem feka edzo, hanem egy szar edzo.
Nem baj, jöna Rooney 2.0 miszernt minden csapatnak kötelező legalább egy színes bőrű koordinátort tartani a csapatban. Aztán majd a 3.0 amikor már a HC-re is igaz lesz ugyanez. Majd 4.0, amikor a GM sem lehet fehér, végül az 5.0 amikor már tulajdonos se.
Természetesen a játékosoknál már hamarabb végbemegy a színes forradalom, ugyan már most 60%+ a színesbőrűek aránya, de ez 99,9%-ig még növelhető. A nézőknél is vannak még gondodok, de ez nem ennek a kommentnek a tárgya.