Több szempontból is nagyon különlegesre sikerült a 2022-es NFL Draft első köre, most az NFL Research segítségével összeszedtünk pár érdekességet, rekordot.
Az egyik ilyen, hogy nem volt támadójátékos az első öt választás között, az első offensive player a 6. pickre érkezett, a tackle Ikem Ekwonu lett a Panthersé. Egészen 1991-ig kell visszamenni, hogy olyan draftot találjunk, ahol a top5-ben nem volt támadó.
Utána viszont beindultak a támadók, legfőképp az elkapók, hiszen a 8. és a 18. pick közt hat WR is csapatot talált magának. Olyan pedig sosem fordult még elő a draft történetében, hogy a top20-ban hat elkapó is elkeljen. Először ugyebár Drake London került a Falconshoz, aztán Garrett Wilson a Jetshez, majd Chris Olave a Saintshez, Jameson Williams a Lionshöz, Jahan Dotson a Commandershez, végül Treylon Burks a Titanshez. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy közben a veterán AJ Brownt az Eaglesbe, Marquise Brownt pedig a Cardinalsba cserélte a Titans és a Ravens.
Nagyon szép keretet adott a draft első körének az, hogy Georgia védővel kezdték, majd azzal is zárták le az első napot a csapatok. A pass rusher Travon Walker lett az 1/1-es (Jaguars) és a safety Lewis Cine az 1/32-es választott (Vikings), ráadásul még három Georgia védő elkelt az első körben: a védőfalember Jordan Davis (1/13, Eagles), a linebacker Quay Walker (1/22, Packers) és a védőfalember Devonte Wyatt (1/28, Packers). Soha nem draftoltak még egy suliból a labda egyik oldaláról ennyi játékost az első napon.
Az is érdekes volt, hogy mindössze egy irányító kelt el az első körben (erre utoljára 2013-ban volt példa), Kenny Pickettet választotta ki a Steelers 1/20-ra. 1997 óta ez volt a legkésőbbi hely, ahol az első QB elkelt, akkor Jim Druckenmiller lett az 1/26-os választott a 49ers által, azóta mindig hamarabb találtak csapatot az irányítók az 1/20-as picknél.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nekem az a meglepetés, hogy 9 OL játékost draftoltak, több mint 2x annyit mint tavaly, ráadásul 3-4-et közülük nem is az 1.körbe vártak. A minőségi off./def. primadonnákat (DT/DE/WR) most is elvitték, (A primadonna szót nem gúnyosan értem!) az Nekem nem meglepetés.