Hétfő estig lehet lehívni a 2019-es első körös játékosok ötödik éves opcióját, így most beindultak ezek a döntések is. Tegnap négy játékosnak hívták le az opcióját.
A Jets 1/3-as védőfalembere, Quinnen Williams esetében már korábban lehetett tudni, hogy ez így lesz, hiszen Joe Douglas general manager elég egyértelmű utalást tett erre, és ez most hivatalosan is megtörtént. Ezzel $11,5 milliót fog megkeresni garantáltan a védő a 2023-as szezonban. Alapvetően jó döntés, hiszen Williams megcsillogtatta már a 2020-as idényben, mennyire jó játékos tud lenni, de tavaly kicsit gyengébb idénye volt.
Az AFC Easten belül maradva a Bills is lehívta az 1/9-es Ed Oliver opcióját, amivel a védőfalember $10,753 milliót kereshet majd 2023-ban. Ő már eggyel kevésbé váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem tudott az a pass rusher szörnyeteg lenni, amit reméltek tőle – ebben azért nem rossz –, futás ellen pedig a várakozások szerint kicsit szenvedett. Ennyit azért megért egyébként.
Még a védőfalnál maradva a Panthers is lehívta Brian Burns opcióját, amivel az 1/16-os pass rusher $16 milliót kereshet majd 2023-ban. Jó eséllyel egy éven belül hosszabbítanak is majd vele, ő ugyanis passzsiettetésben igazán kiváló teljesítményt hoz – még ha futás ellen nem is igazán hasznos.
És végül egy támadóról is essen szó, a Lions lehívta TJ Hockenson opcióját, amivel az 1/8-as tight end $9,39 milliót kereshet majd 2023-ban. Ez sem egy meglepő lépés, nagyon jó játékosról van szó.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót