Connect with us

Szabadügynök

Nesze semmi – Cardinals FA-értékelő

A Cardinals nem kezdte igazán jó helyzetből az offseasont, a keret nagy része kiöregedőben volt, sok fontos szabadügynökkel kellett volna foglalkozni, Murray folyamatosan új szerződés után kiabál, pénz pedig nem volt sok a háznál. Ebből pedig nehéz volt jól kijönni, és igazából nem is sikerült.

A mateknak ott kellett megkezdődnie, hogy a Cardinals az egyik legkevesebb pénzzel állt a rajtvonalhoz, konkrétan a sapka fölött voltak pár százezerrel március előtt, így várható volt, hogy csak akkor tudnak bármit is csinálni, ha előtte megszabadulnak a ballaszttól, illetve meggyőznek pár játékost, hogy tegyenek gesztust a csapat irányába.

Így nem volt túl meglepő, hogy a csapat többek között kivágta Jordan Hickst, Chris Strevelert, Zach Kerrt és Jordan Phillipst is például. Közülük talán Hicksszel és Phillipsszel érdemes foglalkozni. Mindketten jó munkásemberek voltak és hasznosak a rotációban, de egyikük sem tartozott az átlag feletti kezdők/rotációs játékosok közé, ehhez mérten pedig aránytalanul sokat kerestek. Pótlásuk/helyettesük már félig-meddig ott a csapatnál, így nyugodt szívvel lehetett megszabadulni tőlük.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A sok kivágás azonban még magában nem lett volna elég a jóléthez. Szerencséjükre Justin Pugh és Devon Kennard is belement a szerződése átstrukturálásába, előbbin idén hat millió dollárt, utóbbin pedig négy millió dollárt spóroltak. Én mindkettőjükkel úgy számoltam, mint lehetséges cut jelölt, mert annyit nem ért a játékuk, mint amennyit kerestek volna, de így egyszerre csökkentették a terheket és nem okoztak további lyukakat a rosteren.

A sok felszabadított millió azonban még így sem lehetett elég arra, hogy megtartsanak mindenkit. A legfájdalmasabb távozó egyértelműen Chandler Jones, a franchise legtöbb sackkel rendelkező, ikonikus játékosa. Nehéz volt versenyezni a Raiders ajánlatával, mert busásan megfizették a kiváló pass rushert, de én mégis kicsit úgy gondolom, hogy ez még tartható összeg lehetett volna a csapattól. Jones már nagyon nem fiatal és érthető, hogy nem akarták hosszútávon ide kötni, de még a tavalyi szezonban is félelmetes teljesítményre volt képes, nem látszottak a lassulás jelei, így egy 2-3 éves szerződést tőlük is kaphatott volna. Így pedig abszolút semmi passzsiettetés nincs jelenleg a csapatnál.

Akiért kevésbé kell, hogy fájjon a szívük, az Christian Kirk. A fiatal elkapó ugyanis hihetetlen szerződést kapott a Jaguarstól, top6 elkapófizetést, amivel egyáltalán nem volt értelme versenyezni. Kirk a Cardinalsnál nem tudta megmutatni, hogy egy elsőszámú vagy ahhoz közeli elkapó lenne (még akkor sem, ha a Cardinals rendszere ezt nem könnyítette meg számára), a fizetése ellenben messze ezt mutatja. Így pedig még akkor sem lehet sajnálni, hogy távozott, hogy nélküle és A.J. Green nélkül csak Hopkins és Rondale Moore van jelenleg rosteren, akivel stabilan számolni lehetne.

Szintén kalkulálható volt Chase Edmunds távozása, ugyanis a két kezdő futónak egyszerre járt le a szerződése és egyértelmű volt, hogy nem fogják mindkettőjüket megtartani. Edmunds egy korrekt játékos, de a csapat úgy ítélte meg, hogy inkább Connernek szavazzák meg a bizalmat mint feature back, így pedig pár milliónál nem ért volna többet nekik. Tavaly nagyon jól osztotta el a snapeket a két futó egymás között, így valamennyire fájdalmas lehet a távozása, de racionálisan nem lehetett megtartani.

Ellenben maradt Zach Ertz további három évre 30 millió dollárért, amivel rövid távon a tight end gondokat mindenképpen megoldotta a csapat. Ertz és Murray között nagyon gyorsan kialakult a kémia és mivel az elkapószekció elég ramatyul áll, ezért nem engedhették meg, hogy egy fontos és megbízható célpont távozzon innen is. Véleményem szerint Ertz teljesítménye fokozatosan esik vissza, így a három év egy kicsit sok, de racionális lépés volt a csapattól, a többi tight end fizetéshez viszonyítva pedig rendben van ez a deal.

Ahogy említettem James Conner is maradt a csapatnál, évi hét milliós átlagbérért, ami számomra egy kicsit sok egy átlagosnak mondható futóért, de nem vészes annyira, amennyiben tényleg hisznek abban, hogy Conner meg tudja oldani egyedül is a feladatokat. Az kétségtelen, hogy kettőjük közül talán ő a komplexebb játékos, de ettől még nem lesz egy igazi első számú futó.

 

Az sajnálatos helyzet, hogy lényegében kettőjük visszaigazolása után alig maradt pénz igazi erősítésre, így nem csoda, hogy a csapat is azt választotta, hogy visszaigazolja a fontosabb rotációs- és csereembereit, valamint a maradékból válogat. Colt McCoy maradt évi 3,5 millió dollárért és csereirányítóként, beugróként abszolút ér is ennyit, Murray játékstílusa miatt pedig nem is baj, hogy van egy ilyen tapasztalt beugró. Szintén maradt Andy Lee punter, kora miatt lassan érik egy csere, de nem olyan könnyű azért korrekt puntert találni a piacon.

Szintén maradt Maxx Williams, aki ígéretesen kezdte a tavalyi évet, aztán csúnya sérülést szenvedett. Ertz megtartása után várható volt, hogy vagy elengedik vagy valami minimális deallel próbálják megtartani. Végül ez utóbbi történt, mindössze alig több mint egy millió dollárért maradt a csapatnál, ami egy elég jó szerződés a csapat szempontjából. Dennis Gardeck maradt edge poszton, ami Jones távozása után szintén kötelező lépés, tavaly még csak a nagyon tág rotációba fért be, de várhatóan jelentősen megnövekszik idénre a szerepe.

Az érkezők névsorát egyelőre mindössze három nagyobb név erősíti, Jeff Gladney kapott itt még egy esélyt, az én ízlésemnek kicsit sok ez a két éves átlagosan több mint három millió dolláros szerződés, de tény hogy soknak sem mondható. Egy kockázatot megér. Linebacker mélységbe pedig Nick Vigil érkezett, aki egész sokat játszott a Vikingsban a sérülések miatt, inkább kevesebb sikerrel. Időrendben pedig utoljára Will Hernandez érkezett, aki karrierje nagy részét bal guardban töltötte, de most várhatóan a jobb guard posztért lesz csatában. A Cardinals belső támadófal rotációja elég vékony, Hernandez jó esélyekkel pályázik a kezdőbe.

Összességében gúzsba volt kötve a keze csapatnak, várható volt, hogy nem sikerül minden fontos játékost megtartani és sokat erősödni sem, főleg ha úgy kalkulálnak, hogy Murray-vel majd szeretnének valamikor a közeljövőben hosszabbítani. Véleményem szerint inkább gyengültek, Jones távozása nagyon fájdalmas lesz, de az elkapó sor is vékony lehet Kirk távozásával. A többi tranzakcióval úgy nagy általánosságban egyet lehet érteni, de ez még nem segít azon, hogy valódi kontenderként kezeljük őket. Az Edge és WR3 poszt mellett nagyon lyukas a cornerback mélység is, így a draft korai köreiben ide várhatunk erősítést.

Értékelés: C+

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!