Connect with us

Hír

A Browns nem fogja kivágni Baker Mayfieldet

Deshaun Watson megszerzése miatt fölöslegessé vált a korábbi 1/1-es Baker Mayfield Clevelandben, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudja őt elcserélni a Browns. Emiatt felmerült a kivágás lehetősége is, de a csapatnál bennfentesnek számító Mary Kay Cabot szerint nem lesz kivágva az irányító.

Mayfield idén az ötödik éves opciójával játszik, ami 18,86 millió dollárt garantál a számára. Ez azt jelenti, hogy a kivágással sem spórolna semmit a csapat, viszont állítólag annyira elmérgesedett a felek között a viszony, hogy az öltözői morál miatt jobb lenne, ha Mayfield távozna – akár ilyen áron is.

Szakmailag ugyan lehetne a korábbi 1/1-es mellett érvelni, pláne akkor, ha Deshaun Watsont idén eltiltják, de egyáltalán nem látszik, hogyan tudnának együttműködni a felek. Ráadásul pár hónapja szerezte meg a Browns Jacoby Brissettet, így a csapaton belüli békesség érdekében tényleg jobb lenne Mayfieldet kivágni, minthogy inaktívként vagy csereként a csapatban tartani.

Jó eséllyel meg is lépi majd ezt a Browns, de alighanem még reménykednek Clevelandben, hogy sikerül elcserélni a QB-t. A kivágásnál a Panthers ajánlata is jobb volt és talán egy még jobb üzletet is sikerülhet kötni, ha esetleg megsérül az edzőtábor alatt egy kezdő QB.

A Panthers azt akarta, hogy a Browns álljon 13-14 millió dollárt Mayfield fizetéséből

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!