Még mindig nem tudjuk, hogy Rob Gronkowski folytatja-e pályafutását, és a jelek szerint maga a tight end sem tudja még erre a választ. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy ha igen, akkor csakis a Buccaneers színeiben teszi majd ezt.
“Csak a Bucs. Imádom a szervezetet, a srácokat, igazi család.”
– mondta a hamarosan 33 éves Gronk a TMZ-nek.
Gronkowski elég sok helyen feltűnt a draft hétvégéje alatt, ahol egyébként a Buccaneers a negyedik- és hatodik körben is draftolt tight endet, ami mutatja, hogy a Bucs felkészült az esetleges visszavonulására. Azt viszont megtudtuk Gronktól (via New York Post), hogy nem kell neki sok idő, hogy formába lendüljön a játékra.
“Úgy érzem, hogy bármikor fel tudok készülni a focira, nagyjából két hét elég, úgyhogy emiatt nem aggódok. Most csak élvezem, hogy más dolgokat csinálhatok.”
Ezek szerint nem kell a közeljövőben várnunk a választ, Gronknak elég lehet a nyár közepén is eldöntenie, hogy folytatja-e a focit, és akkor már ott lehet az edzőtáborban ereje teljében. Azonban van valami, ami azonnal döntésre késztetheti: ha egy régi jó barátja csatlakozik hozzá.
“Ha Julian (Edelman) most rögtön aláír a Bucshoz, akkor visszajövök még egy évre.”
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Edelman, persze. Esetleg még cseréljék le a piros trikót sötétkék szerelésre, rendeljenek napsütés helyett havat és szelet, és végül hozzák el BB-t és Kraftot, hogy tuti otthon érezzék magukat a srácok, aztán mehet a buli.