Connect with us

Magyar foci

HFL: Kiütéssel győzött az Enthroners Nyúlon

A szombati rendkívül izgalmas és kiélezett fővárosi rangadó ellenkezőjét láthattuk vasárnap a HFL-ben, ugyanis a Fehérvár Enthroners idegenben Nyúlon nagyon simán, 42-13 arányban verte meg a Győr Sharks együttesét, ezzel két forduló után veretlen a tavalyi döntős. 

Fotó: Fehérvár Enthroners Facebook

Nagyon gyorsan eldöntötte a mérkőzést az Enthroners, hiszen már az első negyedben 21-0-s előnyre tett szert. Előbb Madaras Erik nyargalt be a célterületre 35 yardról, majd Rendessy Bálint kapott el az end zone-ban egy 27 yardot passzt Christian Merchanttól, a negyed végén pedig Rashad Still volt eredményes egy rövid passz után. Mindeközben a Sharksnak mindössze hat támadójátéka volt, két three and outra futotta és még egy kickoffot is elnéztek, amit a Koronázók szedtek össze.

A második negyedben aztán ismét Madaras volt eredményes, de a szünet előtt a Sharks szépíteni tudott az irányító Issiah Bachelder futása után, így 28-7-es vendég vezetéssel mehettek szünetre a felek.

A pihenő után aztán nem teketóriázott az Enthroners, egy jó visszahordás után három játékból végigmentek a pályán és ismét csak Madaras vitte be a labdát a célterületre, aki négy futásból 62 yardot és 3 TD-t szerzett a meccsen (a negyedik futása egy negatív yardos játék volt). Egy Sharks four-and-out után az Enthroners az ellenfele térfelén kaphatta meg a labdát, sok rövid játék után most Bakonyvári Patrik kapott el egy TD-t, ezzel pedig 35 pont volt már a fehérváriak előnye, ami egyben azt is jelentette, hogy életbe lépett a mercy rule és futóórával folytatódott a találkozó a harmadik negyed derekán.

Így adatott meg az is, hogy az Enthroners támadói ezután már nem kapták vissza a labdát, hiszen a Sharks a futóórával egy bő 15 perces drive-ot vezetett, aminek a végén sikerült is egy hatpontost szerezni Horvát Tamás elkapásával (a kétpontos nem sikerült), amivel kialakult a 42-13-as végeredmény.

Az Enthroners támadóit nem tudták megállítani, Merchantnek kis túlzással nem volt rossz passza a meccsen (20/22, ráadásul volt egy drop is), a 12 futásból elért 130 yard is nagyon jól néz ki a földön, az elkapóknál pedig Stillt (7/96/1) és Rendessyt (5/71/1) kell kiemelni. A fehérvári védők is kitettek magukért, hiszen 114 támadóyardon tartották az ellenfelet, náluk Kranjec Martint kell mindenképp megemlíteni, aki három sacket szerzett a találkozón (így két meccs után már ötnél jár), és volt még hét negatív yardos szerelése is a defense-nek (köztük Jebrai Regannek 3).

Click to comment

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!