Connect with us

Hír

Sorra érkeznek Brandon Staley korábbi játékosai a Chargershez

A Chargers leigazolta a védőfalember Morgan Foxot, írja a játékos ügynöke. Ő már a hatodik olyan igazolása a csapatnak idén, akit korábban a főedző Brandon Staley már edzett.

A Los Angelest jelenleg irányító Brandon Staley korábban megfordult a Bearsben és a Broncosban, mint OLB-edző majd 2020-ben a Rams kinevezte védőkoordinátornak, ahol kapásból összerakta a liga legjobb védelmét. A Chargers ezek után nevezte ki főedzőnek, és bár összességében nem volt rossz az első éve a csapatnál, de pont a védelem miatt nem sikerült elérni a rájátszást. Így most sorra érkeznek a korábbi játékosai Los Angelesbe.

Az említett Morgan Fox a negyedik játékos a 2020-as Ramsből a védőfalember Sebastian Joseph-Day, a linebacker Troy Reeder és a tight end Gerald Everett mellett, aki csatlakozott a csapathoz. Mellettük a cornerback Bryce Callahan és a pass rusher Khalil Mack is dolgozott már korábban Staley-vel (igaz, Everettet és Callahant közvetlenül nem edzette).

Mack a ligába kerülése óta elit, ezen Staley se nem rontott, se nem javított. Fox és Joseph-Day viszont karrierje legjobb szezonját hozta Staley-vel: előbbi 33 nyomást és hét sacket jegyzett 2020-ban, mindegyik karriercsúcs, míg utóbbi a 20. legjobb iDL volt a PFF értékelése alapján. Reeder is az ex-DC alatt hozta a legjobb játékát, még ha ez túl sokat nem is jelent.

Most már nem lehet azt mondani, hogy ez nem Brandon Staley csapata.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2022-05-19 10:28

Fox szerintem már kicsit túl van a zenithén. A transformers filmeket sosem bírtam. hiába volt fox didkójae selling point. Persze úgy egészében biodíszletnek tűnt és nem mellékszereplőnek. Mostanában már mintha kicsit lárvafeje kezdene lenni.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x