A Broncos régóta várt egy franchise irányítóra, most viszont megkapta ezt Russell Wilson személyében. És ha már így alakult, akkor mindent meg is tesznek, hogy ő jól érezze magát. A főedző Nathaniel Hackett beszélt erről a csapat OTA-inek kezdetén.
“Ezt az egészet teljesen köré akarjuk építeni, hogy minél komfortosabb legyen és minél jobban ki tudjon tűnni. Ma is sok parádés dolgot csinált atletikusságból és sima dropback passzolóként is. Persze még tovább kell fejlesztenünk a dolgokat, integrálni a rendszert, hogy jobban érezze a körülötte lévő csapattársakat, mindenki ugyanarra gondoljon.”
– mondta Hackett, via PFT.
Seattle-ben voltak problémák abból, hogy Wilson nem érezte, hogy ő lenne a központi figurája a támadósornak és hogy igazán az ő képességei köré építenék a támadósort. Ott megpróbálták különböző rendszerekbe beletenni Wilsont, hogy azokat futtassa, most viszont Wilson lesz a támadósor alfája és ómegája.
Habár amellett is lehet érvelni, hogy végül Seattle-ben is egy “Wilson-offense” volt minden évben, hiszen az irányítónak van egy eléggé kialakult stílusa, amit jól mutat az alábbi hőtérkép is – az olvasható le róla, hogy Wilson nem szeret középre passzolni, csak a szélre.
https://t.co/i4SEuohMVB pic.twitter.com/pVDdPhtB0m
— Steven Ruiz (@theStevenRuiz) May 24, 2022
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Tehát akkor csak két mély safetyvel kell mindenkinek felállnia a vadlovak ellen ezentúl…