Tom Brady idén visszatért a 40 napos nyugdíjból, de 45 évesen értelemszerűen olyan sokáig nem tart már a futballkarrierje. Hogy ez egy évet vagy kettőt-hármat (esetleg többet?) jelent, az persze senki sem tudja, és a foci utáni karrierje is megvan már, hiszen a Foxnál lesz szakkommentátor (ahol többet kereshet első szerződésével, mint sportolói pályafutása alatt összesen). Azt viszont ő maga is látja, hogy lassan elfogy belőle a versenyvágy.
“Amikor elmondtam a csapatnak, hogy nélkülem kell tervezniük a továbbiakat, akkor Jason [Licht, general manager] és Bruce [Arians, főedző] azt mondták, hogy csak adjak neki egy kis időt. Akkor elég biztosnak éreztem a dolgot. Aztán eltelt egy kis idő és nagyon kompetitív lettem. Kicsit őrült is vagyok, ez a valóság. 45 évesen itt vagyok a fiatalokkal, akik a fejemre utaznak. Látom az Instán, ahogy Aaron Donald edz és úgy vagyok vele, hogy basszus, talán inkább maradnom kellett volna a visszavonulás mellett, mert ő egy vadállat. Eddig megvolt az étvágyam a versengésre, de ez hamarosan el fog menni. Nincs kétségem efelől, úgyhogy értékelnem kell a maradék időmet, mert már nincs olyan sok hátra.”
– mondta Brady a Dan Patrick Show-ban.
A kiöregedés jelei persze továbbra sem látszanak Bradyn, tavaly is a liga egyik legjobb irányítója volt, így pedig érthető, hogy még szívesen versenyez másokkal.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nekem meg attól megy el az étvágyam, hogy még mindig nem vonult vissza :(