Connect with us

Hír

George Kittle szerint be kellene vezetni a második bye weeket

Az NFL tavaly vezette be a 17 meccses és ezzel együtt 18 fordulós alapszakaszt, aminek a fogadtatása a szurkolók részéről egyértelműen pozitív volt (és persze pénzügyileg is nagyon megérte). A játékosok ugyanakkor már nem voltak felhőtlenül boldogok.

“Fizikailag nagyon megerőltető, 17 mérkőzés nagyon sok. Pláne úgy, hogy csak egy bye weekünk van, és lényegtelen, hogy a negyedik vagy a 11. héten. Ennyi meccs mellett jó lenne, ha két pihenőhetünk lenne”

– nyilatkozta George Kittle (via PFT).

A dupla bye week ötlete nem új, korábban még olyan elképzelések is voltak, hogy az extra pihenőhét bevezetésével lehetne 18 fordulósra csinálni az alapszakaszt. Alapvetően túl sok ellenérvet most sem lehet hozni az extra bye week bevezetése ellen (a játékosok egészsége miatt pedig kifejezetten előnyös lenne), sőt pénzügyileg is megérné, hisz ezzel 18 helyett 19 fordulóból állna az alapszakasz, ami nyilván több főműsoridős találkozót jelentene (csak hogy a legtriviálisabb előnyt emeljük ki).

Reálisan nézve ugyanakkor ennek nem sok esélye van, pedig nem lenne butaság elgondolkodni a lehetőségeken.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!