Julian Edelman tavaly jelentette be a visszavonulását és egyelőre tartja is magát hozzá, de nincs kőbe vésve semmi. A 36 éves ex-elkapó ugyanis újságírói kérdésre nem zárta ki a visszatérés lehetőségét, sőt két csapatban is el tudná magát képzelni.
“Hogy visszatérnék-e, hogy együtt játsszak Tom Bradyvel? Nem tudom, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Formában maradok, mert sosem tudni. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy inkább a Patriotshoz mennék vissza. Imádom a csapatot, Foxborough örökké!”
– nyilatkozta Edelman a New York Postnak.
Edelman 2009-ben hetedik körös pick volt, egész karrierjét a Patriotsban töltötte. Bár sokat küzdött különböző sérülésekkel (a 2017-es évet teljesen kihagyta), 11 év alatt háromszor is átlépte az 1000 yardos határt, kétszer jegyzett 100+ elkapást, valamint háromszor ünnepelhetett bajnoki címet, egyszer Super Bowl MVP is lett. Sok bizonyítani valója tehát nincs, ráadásul már garantáltan nem tudna végigjátszani egy alapszakaszt (eleve azért vonult vissza tavaly, mert nem ment át a Patriots fizikai felmérőin), de mentorként vagy epizód szereplőként akár még lehetne is némi haszna.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az ex-támadófalember közel 50 kilót fogyott, miután 40 napig csak vízen élt
- A Commanders nyitott Chase Young elcserélésére
- FK! Playbook – A Mills koncepció
- A Broncost is érdekelné Dalvin Cook, ha kivágja a Vikings
- A Jets lemondta a jövő heti kötelező minitábort, a játékosok mehetnek nyaralni
- A pályán majdnem életét vesztő Damar Hamlin végre teljes edzésmunkát végzett!
- A Commandersnél nyílt a verseny a kezdő irányító posztért
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
Legutóbbi hozzászólások