Kevés QB-csata lesz az edzőtáborok során, a legjobban várt talán Seattle-ben, ahol Geno Smith és Drew Lock méri össze tudását, illetve talán csatlakozik hozzájuk Baker Mayfield is. Sokaknak megvan a véleménye arról, kinek kellene majd kezdenie, és ilyen KJ Wright is, aki megmondta az I Am Athlete podcastben, hogy szerinte mi lenne a legjobb lépés.
“Nem Baker Mayfield, az biztos. És nem is Drew Lock. Nem megyünk bele ilyen játékokba. Én egyértelműen “Team Geno” vagyok. Geno jó volt, amikor a scout team irányító volt a csapatnál. Ágyú van a karja helyén, okos játékos, lehet bízni benne.
Szerintem aki elveszti a harcot, annak mennie is kell. Nem lehet mindkét srác ott az épületben egész évben. Hiszen ha a kezdőnek lesz 3-4 rosszabb meccse, akkor a szurkolók a cserét fogják követelni. Úgyhogy szerintem bárki is lesz a kezdő, a másikat el kell cserélni vagy ki kell vágni.”
Smith jól szállt be tavaly Russell Wilson helyére (habár Wright ezt nem testközelből látta, hiszen akkor a Raiders játékosa volt), és ezek szerint korábban is jó benyomást tett a csapattársaira, amikor csak a cserékkel edzett. Ettől függetlenül Lockkal egyetemben a kezdő irányítók legaljához, vagy a csereirányítók tetejéhez tartoznak, így bárki is nyeri meg a csatát az edzőtáborban, nem lesznek túl magasak az elvárások sem az ő, sem a csapat sikerességének irányába.
Wright egyébként ismét elmondta, hogy szívesen játszana újra a Seahawksban, és minden bizonnyal más csapatba nem is igazolna, ugyanis nem akar a családjától távol tölteni egy újabb szezont.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nézz аhogy maszturbálok wеbсamerán 💕 https://t.ly/_iBC
💋 Аkаrsz szexet?? https://jpeg.ly/Tp7m
Én is alapítanék egy klubot. “Cannon for an arm” mint érvelés egy qb mellett automatikus 2 meccs eltiltás.
Ha Genónak “Ágyú van a karja helyén, okos játékos, lehet bízni benne.” akkor miért lenne 3-4 rosszabb meccse, K.J.?
Egy se lesz ennyi alapján! Maradhat Lock.
Nézz ahogy mаszturbálоk webcamеrán 💜 https://t.ly/_iBC
Nézz ahоgу mаszturbálоk webcamerán ❤️ https://t.ly/_iBC
💕 Аkarsz szexet?? https://jpeg.ly/Tp7m