Ezekiel Elliott legutóbb 2019-ben nyújtott átlagon felüli teljesítményt, azóta legjobb esetben is középszerű és nagyon könnyen lehet amellett érvelni, hogy a Cowboys legjobb futóját Tony Pollardnak hívják. Mike McCarthy viszont ennek ellenére nagyon sokat vár a korábbi első körös támadótól.
“A legfontosabb, hogy teljesen egészséges, emellett pedig nagyszerű holtszezonja van. Látva, hogy mire képes az edzőteremben, szerintem élete legjobb formájában van. Minden adott, hogy visszatérjen a régi Zeke Elliott”
– nyilatkozta a csapat főedzője (via WFAA)
Az elmúlt két évben Elliott – kisebb sérülések ide vagy oda – csak 1981 yardot szerzett 4,1-es átlaggal, miközben tavaly a hatodik fordulót követően egyszer sem lépte át a 100 yardos határt és hétszer is 50 yard alatt maradt. A nagy játékok is elmaradtak, kontakt után mindössze 2,73 yardot átlagolt, miközben például Pollard 5,5 yardos átlaggal futott és 3,57 yardot tett meg az első kontaktot követően.
Ha csak a teljesítményt nézzük, Elliott jó eséllyel már idén lapátra került volna, de mivel 30 millió dollárnyi garantált tartalom ragadna bent a kivágása után, így akár még jövőre is a csapat tagja lehet.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Jah, a súlyzókat nem ejti el :D