A Carolina Panthers tegnap megszerezte Baker Mayfieldet, így Sam Darnold még fölöslegesebbé vált, mint amilyen eddig volt. A csapathoz közeli források szerint azonban a gárda nem szándékozik elcserélni a 2018-as 1/3-ast, aki így megküzdhet a kezdő posztért a 2018-as 1/1-essel.
Persze érdemes ezeket a riportokat a helyüket kezelni, a “nem szándékozik elcserélni” leginkább azt jelenti, hogy “ha akarná, akkor se tudná elcserélni”. Darnold ugyanis tavaly borzasztóan játszott (4-7-es mérleg kezdőként, 59,9 százalékos pontosság, 2527 yard, kilenc TD, 13 INT), amihez idén egy 18,8 millió dolláros teljesen garantált fizetés társul. A piaci értéke jelenleg csak pár millió, és ha Mayfieldet csak úgy sikerült elcserélnie a Brownsnak egy 2024-es ötödik körös pickért, hogy átvállalt a fizetéséből 10,5 milliót és maga az irányító lemondott 3,5 millióról, akkor Darnold konkrétan elcserélhetetlen.
Mindenesetre Carolinában nagyon azt hangoztatják, hogy bíznak Darnoldban, de a tetteik épp ellenkezőjét sugallják, hiszen két új irányítót is szereztek idén, egyet a draftról (Matt Corral), egyet pedig csere útján (Mayfield).

Legfrissebb cikkeink
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
jól gondolom hogy 23,5 millót fizetnek a két qb-ért ?
annyiért még talán oké is
Castingolni kéne majd valamelyik új szellemirtók filmre :) Hiteles lenne a szerepben.
Darnold karrierje a Mayfield-cserével gyakorlatilag véget ért. Az idén csak sérülés esetén fog pályát látni, jövőre pedig ott fog állni szerződés nélkül úgy, hogy az utóbbi három szezonjából kettő kritikán aluli volt, a harmadikban pedig pályára sem engedték. Örülhet, ha egyáltalán egy hétszámjegyű csereszerződést leakaszthat valahol.
A kérdés csak az, hogy egyszerre mennek e a levesbe Bakerrel?
Azért azon eléggé meglepődnék, ha Baker bridge QB-nak vagy prémium cserének sem kellene senkinek jövőre (bridge QB-nak pl. kapásból a Giants, Commanders és a Seahawks is sorban állna, de olyan forgatókönyvet is látok, hogy akár a Cardinals vagy a Bucs számára ő lenne az átmeneti olcsóbb kiút egy szorult helyzetből, ha megpattan az irányító).
Szerintem meg Baker nagyon nagyot rizikózott most. A párducoknak nem egy game manager irányító kell, mint a barnáknak. Nagyon sok a hibázási lehetőség. Mayfield is érzi majd a nyomást saját magán. Én simán belelátom ebbe, hogy 4-5 győzelemnél idén sem szereznek többet (a sorsolásuk ugye nehezebb lesz a tavalyinál).
Tehát nem vagyok annyira biztos abban, hogy jövőre lesz még biztos kezdő pozíciója Mayfieldnek bárhol is. A prémium csere pedig nálam már a leves kategória lenne.
Ebben nem egyezünk. Darnoldnál szerintem konkrétan az a tét, hogy lát-e még valaha focipályát az idei szezon után. Mayfield három polccal feljebb van ebből a szempontból.
És ha egy totál gáz csapatban végignyomja a szezont, akkor is még két polccal feljebb marad.
Min. 4 NFL-ben töltött szezon után már a vet.min. is eléri az 1 milliót, szóval az simán meglesz :D
Haha, ezt jól benéztem. Köszi a pontosítást!