Josh Allen a negyedik évére a liga egyik, egyesek szerint a legjobb irányítójává nőtte ki magát (nálunk a 2. lett a top50-es listánkon), azonban tudja, hogy még mindig lehet fejlődni. A Bills hivatalos oldalának adott interjújában beszélt arról, hogy miben lehetne még jobb, mire koncentrál a holtszezonban.
“A fő dolog a turnoverek, a rossz döntések limitálása, utána pedig a labda helyezése a rövidebb útvonalakon, hogy a srácok több yardot szerezhessenek elkapások után. Tavaly szerintem nem voltunk jók ebben. Úgyhogy arra törekszek, hogy minél jobb helyre rakjam a labdát, hogy a srácok kihasználhassák a lábaikat és futhassanak elkapás után. Szerintem ez a két legfontosabb dolog, és még igyekszek fejleszteni a kapcsolaton Ken Dorsey-val [új támadókoordinátor], hogy megértsem, miért hív bizonyos dolgokat bizonyos szituációkban.”
Allen 15 interceptiont dobott tavaly az alapszakaszban, ami a harmadik legtöbb volt, illetve a 26 turnovert érő átadása is a harmadik legtöbb volt – habár százalékosan nem volt 10 legrosszabb közt. Az elkapás utáni yardok maximalizálása pedig azért lehet fontos, mivel a védelmek ráálltak arra, hogy nem engedik a hosszú passzokat, inkább verjék meg őket sok kis játékkal, így pedig Allennek is jobban kell hagyatkoznia az elkapóira, ha gyorsabban akar nagyobb haladásokat elérni a pályán.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Randy022 on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Cseh Tibor on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
Kitűnő meglátás! Sokat fikázzák a QB-ket, hogy az elkapás után hoznak nekik yardokat az elkapók, holott ez nagyon sokszor a QB érdeme is. Az a rövid passz, ami meghagyja az elkapó lendületét, jó irányba tereli, vagyis – nomen est omen – irányítja az elkapót, az igenis a QB érdeme.
DE AZ NEM UGY VAN!! AGGYANAK 25 MILLA GARANTALTAT AZ ELKAPONAK MERT!!
Mongyukazért assenem mindegy, hogy hajegy elkapó képes tisztára jáccani magát, vagy ami még jobb, hogy 50-50%-os lasztikat nyer meg 70%-osan, mer mindig lenyomjaja védőjit. Ismerünk pár ijet, aki naggyá teszi a QB-ját, akijazán nagykegyesen elfogaggyajaz MVP címet.
Szuperatléta! Ágyú van a karja helyén! És igen. Az ágyú hatékonyságán nagyon nagyot javít a tűzvezető rendszer fejlesztése. Khm. Mint az közismert.
Korrektebb llett volna azt írni, hogy: nálunk a top 50-es lista legjobb qb-ja.
miért? a top50-es lista 2. legjobb QB-ja lett nálunk
Bocsi, elnéztem!