“Harcos vagyok, egész életemben küzdöttem. Ti is harcosok vagytok, küzdjetek ti is!”
Volt egyszer egy kicsi játékos, aki olyan naggyá vált, hogy szobrot állítottak a tiszteletére. Aki megmutatta, hogy soha nem szabad feladni. Sam Mills neve összeforrt a Carolina Panthersszel, a története pedig sokak számára példaként szolgálhat.
Sam Mills élete egy véget nem érő küzdelem volt. A kezdetektől fogva azt hajtogatták neki, hogy nem lehet focista, mert túl alacsony – 175 cm-es termetével ugyancsak nem számított magasnak. Nem is kapkodtak utána az egyetemi focicsapatok, így a pályafutását egy harmadosztályú együttesnél kezdte meg. De ez nem szegte kedvét, felküzdötte magát a bajnokság legjobbjai közé és 501 tackle-lel a mai napig rekordtartó a Montclair State University-n.
Persze ez nem volt elég ahhoz, hogy az NFL-csapatok figyelmét felkeltse. Draftolatlan újoncként a Cleveland Brownsban kezdett játszani, a csapat azonban hamar megvált tőle az alacsony termete miatt. Ezután megpróbálkozott a kanadai ligában is, de ottani pályafutása sem tartott túl sokáig, így Mills egy időre szögre akasztotta a stoplisát és tanárnak állt.
Talán örökre New Jersey-i középiskolásoknak tanított volna fényképészetet, ha 1983-ban meg nem alakul Amerika egyik tiszavirág életű ligája, a USFL (United States Football League). Mills pedig úgy döntött, elmegy a Philadelphia (később Baltimore) Stars válogatójára. Az edzőknek megtetszett, így le is igazolták. A linebacker pedig kihasználta a lehetőséget és remekül játszott. A USFL három szezonos története alatt 592-szer vitte le az ellenfelet a földre és kilencszer szerzett labdát, illetve kétszer lett bajnok. Edzője, Jim Mora – aki Peyton Manningel is dolgozott korábban – pedig azt mondta róla, hogy
“A legjobb játékos, akit valaha edzettem.”
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
A hírhedt Dome Patrol
A USFL 1986-os feloszlása után a tehetségesebb játékosokért kapkodtak az NFL csapatok. Így került Sam Mills 27 évesen a New Orleans Saintshez. És nemcsak ő, hanem edzője is csatlakozott a lousianai együtteshez. Az ő érkezésükkel pedig elkezdődött a Saints egyik emlékezetes korszaka, az akkori NFL legrettegettebb linebacker kvartettjével, a Dome Patrollal.
Rickey Jackson, Vaughan Johnson, Pat Swilling és Sam Mills – az egyetlen négyes a posztjukon, akik közül mind a négyen ugyanabban az évben jutottak Pro Bowlba. A négy játékos összesen 20-szor kapott meghívót a gálamérkőzésre, ebből 18-at érdemeltek ki Saints-színekben, Mills pedig a Saintses pályafutása alatt még két All Pro címet is begyűjtött.
A New Orleans az ütős védelmének és Mora vezetésének köszönhetően feltámadt és 1987-ben, a csapat történetében először produkáltak pozitív mérlegű alapszakaszt és jutottak rájátszásba. Ezt követően még négyszer jutottak el az egyenes kieséses szakaszig, bár mérkőzést egyszer sem tudtak nyerni, Mills pedig az 1994-es idény végén távozott a csapattól.
A törpe, aki óriássá vált
Millsnek sok választása lehetett volna, mert az edzők rájöttek, hogy nem csak a méret számít. Választása azonban az újonnan megalakuló Carolina Panthersre esett. A Párducok három éves szerződést kötött a linebackerrel, amit ki is töltött, ráadásul nem is akárhogy: 1996-ban, 37 évesen első csapatos All-Prónak választották! A teste azonban nem bírta tovább, így a szerződése lejárta után bejelentette a visszavonulását.
“Hogy mit adott Mills a Panthersnek? A győztes felfogását. És nem azzal, amit mondott, hanem azzal, amit tett.”
– mondta a Carolina 51-eséről csapattársa, Brett Maxie.
A visszavonulása után linebacker-edzőként folytatta a fekete-kékeknél és így vált igazán nagy alakjává a Carolina Panthersnek. Igazi motivátor volt, minden játékosra képes volt hatni, mindenkinek kész volt átadni a tudását, amit a futball tanított neki a pályán és azon kívül. A sors kegyetlensége, hogy nem tehette mindezt tovább: 2003 augusztusában bélrákkal diagnosztizálták, az orvosok három hónapot adtak neki. Ő azonban ahelyett, hogy visszavonult volna, a rájátszásba segítette a Carolina Pantherst.
“Pontosan emlékszem, novemberben, a Dallas elleni vereséget követő első edzésnapon történt. Az volt az első szezonom kezdő irányítóként. Épp az edzőteremből tartottam a pályára, a stratégia járt a fejemben, fájt mindenem, hideg volt. Nagyon magamba fordultam, és valószínűleg a testbeszédem nem éppen pozitív képet mutatott. És akkor Sam elkocogott mellettem és elkezdett bíztatni. Ekkor jöttem rá, hogy ő az az ember, aki mindent megtestesít, ami szeretnék lenni. Miközben én sajnáltatom magam, ez az ember két napja kapta meg az újabb adag kemoterápiás kezelését, végstádiumú rákkal küzd és mégis ilyen pozitív tud maradni, és épp a szokásos 10-szer 100 yardos edzés előtti sprintjeire tart.”
– mesélte róla Jake Delhome, a Panthers akkori irányítója.
A csapat első ellenfele a rájátszásban a Dallas Cowboys volt. A meccs előtti utolsó edzés után a főedző John Fox összehívta a csapatot – a játékosok összegyültek Sam Mills köré, aki elmesélte a 175 centis játékos történetét, akiben soha nem hittek, mégis ötszörös Pro Bowler és háromszoros All-Pro lett, akinek a szezon előtt az orvosok 3 hónapot adtak, most mégis ott áll előttük. És ekkor hangzott el az, ami máig a Panthers identitásának alapja: Keep Pounding!
„Mikor kiderült, hogy rákos vagyok, két dolgot tehettem: feladom, vagy tovább küzdök. Én harcos vagyok, tovább küzdöttem. Ti is mind harcosok vagytok, küzdjetek!”
A Panthers legyőzte a Cowboyst és egészen a Super Bowlig menetelt, bár ott a New England Patriots csapata egyetlen mezőnygóllal győzni tudott. Sam Mills a következő szezont is elkezdte a csapattal, de 2005. április 18-án a küzdelme véget ért. A teste 46 éves korában megadta magát a ráknak. Emléke azonban tovább él a Carolina Panthers-szel.
A Panthers a következő szezonban visszavonultatta Mills mezszámát, ezzel az 51-es az első és egyetlen, amit nem adnak már ki többet. 2012-ben a csapat felavatta a hatalmas Keep Pounding dobot, melyet minden egyes hazai mérkőzés előtt négyszer megkongatnak a négy negyed szimbólumaként – Először természetesen fia, Sam Mills III. szólaltatta meg a hangszert.
A Carolina egy szoborral is tiszteleg legendája előtt, mely úgy helyezkedik, hogy felnézzen szeretett csapata stadionjára, a szurkolók így soha nem felejtik el a nevét. A játékosokat pedig a mezek nyakába hímzett mottó emlékezteti arra, hogy soha ne adják fel és arra az emberre, aki soha nem adta fel.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások