Bradley Chubb profi karrierje szuperül indult, hiszen újoncként mind a 16 meccsen pályára lépett és 12 sacket is szerzett. Azóta viszont egyetlen idényt sem tudott végig játszani és egyikben sem szerzett 7,5 sacknél többet, tavaly ráadásul csak 268 snap jutott neki a sérülések miatt és egyetlen zsákolást sem írhattunk be a neve mellé. Most, ötödik éves opcióján játszva nagy visszatérésre készül.
“Biztosan érzem, hogy így lesz. Sok mindenen mentem keresztül, de a gátnak egyszer át kell szakadnia. Úgy érzem, hogy egyre inkább közeledünk ehhez a ponthoz, úgyhogy ideje mindent szabadjára engedni.”
– mondta a passzsiettető a Denver 7-nek.
Chubb legalább a holtszezonban egészséges tudott lenni idén, ami sokat segített a felkészülésben.
“Nagyon sokat jelentett, hogy őszinte legyek. Nem kell aggódnom, hogy rendben leszek-e, hanem úgy állhatok hozzá, hogy jól vagyok. Minden nap maximálisan odateszem magam, mintha ez lenne az utolsó – így álltam hozzá a holtszezonhoz, és működik.”
Annyi hátránya lesz, hogy nem Von Miller rohamoz majd a túloldalán, ellenben ott lesz Randy Gregory, akit nem vehetnek fél vállról a védelmek. Az is segíthet, hogy a támadók várhatóan jobbak lesznek, így kevesebbet kell hátrányból játszania a védelemnek, így több lehetősége lesz odaérni a QB-kra. Az pedig majd kiderül, hogy az új védőkoordinátor, Ejiro Evero milyen munkát végez az egységgel.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van