Kis túlzással már minden létező rekord Tom Brady nevéhez fűződik, de az idei szezon végére akár még egyet magáénak tudhat, ráadásul egy nagyon különlegeset, figyelembe véve a körülményeket. Ugyanis ha a Buccaneers (nem első kiemeltként) bejut a Super Bowlba, akkor Bradynek lesz a legtöbb rájátszás-győzelme NFC-s csapatokkal szemben a történelem során – emeli ki John Breech. Pedig még csak ez lesz a harmadik idénye NFC-s csapat irányítójaként.
A jelenlegi rekordot Brett Favre tartja 12-vel (11 a Packers, egy a Vikings színeiben), mögötte 10 van Joe Montanának, Aaron Rodgersnek és Tom Bradynek. Brady ebből a 10-ből hatot a Patriots színeiben szerzett Super Bowlok alkalmával, majd a Buccaneersszel két év alatt négyet tett hozzá. Szóval ha kétszer nyer a Tampa idén a rájátszásban, akkor Brady beállítja a rekordot, ha pedig háromszor, akkor meg is dönti. Ehhez az kell, hogy a Bucs ne legyen első kiemelt, majd nyerjen a wild card körben, a divisional roundban és a konferenciadöntőben is, tehát eljusson a Super Bowlba.
Az is egy elképzelhető forgatókönyv, hogy lesz egy Packers-Buccaneers konferenciadöntő ezért a rekordért Brady és Rodgers között. Ehhez az kell, hogy egyikük se legyen első kiemelt az alapszakasz után és eljussanak a konferenciadöntőbe – ami egyáltalán nem lehetetlen szcenárió.
Ha nem csak NFC-s csapatokat nézünk, akkor Brady 35 győzelemmel áll az örökranglista élén, amit jó eséllyel soha senki nem fog megdönteni, a második helyen Joe Montana áll 16-tal, tehát fele annyi győzelme sem volt a 49ers legendás QB-jának (és senki másnak) a rájátszásban, mint Bradynek. Az aktív játékosok közül Aaron Rodgers van a második helyen 11 győzelemmel.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások